(39)

III. TANULMÁNY

AZ ÉSSZERŰSÉG VILÁGÁNÁL NÉZVE A BIBLIA,
MINT EGY ISTENI KINYILATKOZTATÁS.

Egy ésszerű, gondolkodó elme megvizsgálja Isten Szavát

     A nagyszerű öreg könyvet nem szándékosan, de fájdalmasan elferdítik barátai, kik közül pedig akárhányan készek volnának életüket áldozni föl érte,— és ők mégis több kárt tesznek benne, mint ellenségei, azáltal, hogy reá hivatkoznak az igazsága felől régi idők óta táplált téves fogalmaik támogatására, melyeket apáik hagyományaitól vettek át. 

     Bárcsak föltámadnának az apák, újból megvizsgálnák jósigéjüket és zavarba ejtenék ellenségeit, elvéve tőlük fegyvereiket.

Gutenbergi Biblia, nzomtatva 1452-1455 Mainz-ba, Johannes Gutenberg által

A Biblia megőrzödött csodálatos módon

A Tyndale Biblia

   A Biblia állítja magáról, hogy Istennek ilyen kinyilatkoztatása, elég fölszini bizonyítékkal érkezik hozzánk, állításainak valószínű helyességét illetőleg, és ésszerű reménységet nyújt nekünk, hogy közelebbi vizsgálódás több tökéletes és határozott bizonyítékot fog föltárni, mely bizonyságul lesz arra, hogy az valóban Istennek az Igéje.

     A Biblia a legöregebb létező könyv,

— túlélte harminc évszázadnak viharjait. Voltak emberek, kik minden lehető módon igyekeztek száműzni a föld színéről,
— elrejtették, eltemették, halállal büntethető bűnnek nyilvánították annak birtokban tartását és a legkeserűbb és legkérlelhetetlenebb üldözést indították azok ellen, kik hittek benne,
— de a könyv még mindig életben van.

    Ma, míg számos ellensége örök álmát alussza és száznyi kötet könyv, melyek azért írattak, hogy megfosszák hitelétől és legyőzzék befolyását, rég feledve van, míg a Biblia utat talált minden nemzethez és minden nyelvbe e földön és kétszáznál több különböző fordítás készült belőle.

    Az a tény, hogy e könyv túlélt oly sok századot, a száműzést és elpusztítást célzó példátlan erők ködének dacára, legalábbis erős közvetett bizonyíték amellett, hogy a nagy Lény, kit szerzőjének állít, volt egyúttal az ő Megőrzője.

A Qumráni barlangok

Holt tengernél talált kézirattekercsek

    100 Kr.e. és 100 Kr.u. között, a kézirattekercsek, amelyek a Holt Tengernél voltak felfedezve, anyag urnákban voltak megörizve a Qumráni barlangokban egész 1948-ig, amikor felfedezve lettek.
   Minden Könyv az Ó Testamentombol képviselve van, Eszter Könyvén kivül.

St. Catherina Kolostor

A Sinai Kézirat

    Megfizethetetlen pergamenek a Sinai Kéziratbol, Kr.u. 4-ik évszázad, a St. Catherina Kolostor falai között voltak megörizve a Sinai föld szivében.
     Kr.u. 1859-ben Tischendorf Gróf által felfedezve, a Sinai Kódex tartalmazza az Új Testamentomot és részben az Ó Testamentomot.

A Genfi Biblia

    Egyéb vallási és különböző tudományos könyvek is gyakoroltak jót s bizonyos terjedelemben nemesítették és megáldották az emberiséget, — de valamennyi egyéb könyv együttvéve nem volt képes azt az örömöt, békét és áldást hozni a nyögő teremtésnek, mit a Biblia hozott gazdagnak és szegénynek, tanultnak és tanulatlannak (41) egyaránt.

A Biblia egy kiváló jellemre utal és mutat reá: a Názáreti Jézus.

   És ha mi meg akarjuk érteni a végtelen Isten tervét és gondolatait, úgy minden erőnket meg kell feszíteni ahhoz a fontos munkához. Az igazságnak leggazdagabb kincsei nem fekszenek mindig a fölszínen.

    Ez a könyv mindvégig és állandóan egy kiváló jellemre utal és mutat reá. Názáreti Jézusra kit Isten fiának mond. Elejétől végig az ő neve, hivatása és működése emeltetik ki. Hogy élt egy ember, kit Názáreti Jézusnak hívtak és némiképpen ismert férfiú vala, körülbelül abban az időben, melyet a Biblia írói emlegetnek, a Biblián kívül is történeti tény, mely különféleképpen és teljesen megerősíttetett.

    Hogy ez a Jézus keresztre feszíttetett, mert kellemetlenné tette magát a zsidók és papjaik előtt, egy további olyan tény, melyet a történet megállapít az Új Szövetség írói nyújtotta bizonyítékokon kívül is. 

    Az Új Szövetség írói (Pál és Lukács kivételével) Názáreti Jézusnak személyes ismerősei és tanítványai voltak, és írásaik az ő tanítását fejtegetik.

  
A Siloám tava
Jézus meggyogyitott egy vak embert a Siloám tavánál  János 9:11

     A tó eggyik a kevés vitathatatlan helyiség az ókori Jeruzsálemböl. A Gihon forrásbol a vizek a Siloám tavába folytak egy alagúton keresztül amely Ezékiás király által volt épitve Kr.e. 715-ben. Ezékiás 1750 láb hosszú alagútja mai nap is gyalog áthaladható.

Golgotha
“És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának neveznek.” 
János 19:17

A kerti sir
“Azon a helyen pedig, ahol megfeszitteték, vala egy kert és a kertben egy új sir …” 
János 19:41

A tanitványok állást foglaltak egy népszerűtlen ügy érdekében.

    Ő halálra ítéltetett és keresztre feszíttetett mint egy gonosztevő a zsidók által, kik közül a legvallásosabbak beleegyeztek halálába, sőt kívánták azt, mint oly egyénét, ki méltatlan az életre. És midőn támogatták az ő ügyét, és hirdették az ő tanait, ezek a férfiak szembeszálltak a megvetéssel, nélkülözéssel és keserves üldöztetéssel, életüket is kockáztatták és némely esetben vértanúságot szenvedtek.

    Megengedve, hogy Jézus, míg élt, kiváló személy volt, úgy életét mint tanításait illetőleg, miféle indító oka lehetett bárkinek is, hogy támogassa az ő ügyét az ő halála után?— különösen (42) midőn halála olyan csúfos volt?

    És ha föltételezzük, hogy ezek az írók csak úgy kitalálták, hogy az ő eszményi hősük, minő esztelenség volna föltételezni, hogy épeszű férfiak, miután állították, hogy ő Istennek fia volt, hogy ő természetfölötti módon fogantatott, hogy természetfölötti képességei voltak, melyek által bélpoklosokat meggyógyított, vakon szülötteknek helyre állította látását, a süketeknek lehetővé tette, hogy halljanak, sőt föltámasztotta a halottakat,— mondjuk, mily esztelenség volna föltételezni, hogy egy ilyen egyéniségnek a történetét azzal fejezzék be, hogy ellenségeinek egy kicsiny csapata kivégezte őt mint egy gonosztevőt, mialatt valamennyi barátja és tanítványa, és közöttük maguk az írók is cserbenhagyták őt és elmenekültek a kritikus pillanatban.

Mi indokolta a Biblia iróit?

Jeremiás

    Miféle indokok késztethették volna őket? Remélhettek ők ezáltal ésszerűen vagyont, vagy hírnevet, vagy hatalmat, vagy bármi földi előnyt? 

     Jézus barátainak szegénysége és magának hősüknek népszerűtlensége Júdea nagy vallástudói között ellentmond az ilyen gondolatnak, — míg azok a tények, hogy ő mint egy gonosztevő, mint a békének megzavarója halt meg és, hogy úgy tüntették föl, mint akinek nincsen semmi becsülete, nem nyújtottak reménységet irigylésre méltó hírnévre vagy földi előnyre azoknak, kik megkísérelnék helyreállítani az ő tanait.

    Ellenkezőleg, ha ilyesmi lett volna azoknak célja, kik Jézust prédikálták, nem adták-e volna azt sietve föl, mikor úgy találták, hogy az gyalázatot, üldözést, fogságot, rabruhát, sőt halált hozott magával. 

    Az ésszerűség (43) világosan tanítja, hogy az oly férfiak, kik föláldozták otthonukat, jó hírnevüket, becsületüket és életüket,

— akik nem a jelen elismerésért éltek,

— hanem kiknek fő céljuk volt embertársaikat fölemelni, és kik a legmagasabb minőségű erkölcsöt oltották beléjük

— hogy az ilyen férfiaknak nemcsak, hogy volt egy indító okuk, hanem hogy továbbá ez ok szükségképpen tiszta és, hogy céljuk fenségesen magasztos volt.

    Ugyancsak az ésszerűség hirdeti továbbá, hogy az ilyen férfiaknak tanúságtétele, kiket csakis tiszta és jó okok vezérelnek, tízszer annyit nyom a latban és tízszer annyi veendő figyelembe, mint közönséges íróké. Fanatikusak sem voltak ezek a férfiak,

— ők józan és ésszerű elméjű férfiak voltak és minden egyes esetben okot adtak hitük és reménységük felől,

— és ők állhatatosan hívek voltak azokhoz az ésszerű meggyőződéseikhez.

A Biblia irói becsületesek és hűségesek voltak az Úrhoz.

    Ez kétségkívül meglepi azokat, kik föltételezik, hogy a Biblia egy gyártott história, melynek célja az emberekben tiszteletet kelteni valamely vallási rendszer iránt. Van a Bibliában bizonyos őszinteség, mely azt valóságnak bélyegzi. 

    Ravaszok, kik valamely férfiút nagynak és különösen némely írását Istentől sugaltnak kívánják föltüntetni, kétségkívül minden tekintetben feddhetetlennek és nemesnek rajzolnák az ilyen férfiúnak jellemét. Az a tény, hogy a Bibliában nem találjuk ezt a módszert, ésszerű bizonyság amellett, hogy az nem állíttatott össze csalárdul megtévesztésre.

Az irások jellemét megvizsgálva

     Vizsgáljuk immár meg az írások jellemét, melyek ihletettnek állíttattnak, hogy lássuk, vajon tanításaik egyeznek-e a jellemmel, melyet ésszerűen tulajdonítunk Istennek és vajon tartalmaznak-e benső bizonyságot valóságuk mellett?

Az irok első kézből ismeretesek voltak a tényekkel

Történelmi hiteles feljegyzések

     Az Új Szövetség öt első könyve és az Ó Szövetségnek is több könyve oly tények történetének az elbeszélését tartalmazza, melyeket ismertek az írók és melyek valóságáért szavatol az ő jellemük. Nyilvánvaló mindenki előtt, hogy nem igényel külön kinyilatkoztatást egyszerűen elmondani a valót oly dolgokról, melyeket ők alaposan és teljesen ismertek. 

    Mégis, mivel Isten kívánt valamely kinyilatkoztatást tenni az embereknek, az a körülmény, hogy múló események eme történeteinek van vonatkozásuk ama kinyilatkoztatáshoz, elegendő ok volna ésszerűvé tenni a következtetést, hogy Isten felügyeletet gyakorolt és úgy intézte, hogy a becsületes író, kit Ő szemelt ki a munkára, hozassék összeköttetésbe a szükséges tényekkel. 

    A Biblia eme történeti részeinek szavahihetősége csaknem teljesen íróiknak jellemén és indító okain alapszik. Jó emberek nem mondanak valótlanságokat. Tiszta forrás nem szolgáltat keserű vizeket. És ez írásoknak együttes tanúságtétele elnémít minden gyanút aziránt, hogy szerzőik gonoszat mondanának vagy tennének, hogy abból jó következzék.

    Ha meggondoljuk, hogy a héber Szentírás csak úgy tartalmaz történetet, mint a törvényeket és próféciákat, és hogy történeti és genealógiai (származásrend) részei azért terjedelmesebbek a részletek dolgában, mert várták, hogy az ígért Messiás Ábrahámnak lesz leszármazottja; (45) úgy látunk elég okot fennforogni bizonyos történeti tények följegyzésére, melyek a húszadik század megvilágításában gyengédteleneknek tűnnek fel. 

    Példának okáért, a Moabiták és Hammoniták nemzetségei eredetének és Ábrahámhoz és az Izraelitákhoz való rokonságuknak világos följegyzése alkalmasint szükségesnek mutatkozott a történetíró előtt, születésük teljes történetének szempontjából (1 Móz. 19:36-38). 

    Ugyancsak nagyon részletesen adatik elő Júda gyermekeinek története, kiktől eredt Dávid, a király, kinek úgy Máriának, Jézus anyjának, mint férjének, Józsefnek a genealogiája (Luk. 3:23,31,33,34; Máté 1:2-16). 

    Ábrhámra vezettetik vissza. A származás alapos megállapításának szükségessége kétségkívül annál fontosabb volt, mivel ettől a törzstől (1 Móz. 49:10) volt jövendő Izrael uralkodó királya, csakúgy mint az ígért Messiás, és ezért nem adatnak az összes részletek egyéb esetekben (1 Móz. 38).

Mi egy ókot találunk a részletek számára

— bár senki sem állíthatja ésszerűen, hogy a Biblia bárhol is tisztátlanságot mozdít elő. Jó lesz nem feledni, hogy ugyanazok a tények többé vagy kevésbbé gyengéden fejezhetők ki bármely nyelven,

— és hogy bár a Biblia fordítói méltán voltak sokkal lelkiismeretesebbek, semhogy bármit is kihagytak volna a följegyzésekből, másrészt oly időben éltek, mely kevésbbé volt szigorú a finomított kifejezések válogatásában, mint a mi korunk,

— és ugyanezt tehetjük fel a korai bibliai időkről és azok kifejezési módjáról.  

    Kétségtelen, hogy a legkényesebb ember sem találhat semmi kifogásolni valót sem az Új Szövetség bármely kifejezésében.

Mózes vezeti ki a zsidokat Egyiptom országábol.

(46)

A Mózes Kőnyvei és az azokban letett törvények

     A Biblia első öt könyve, mint Mózes öt könyve ismeretes, bár az ő neve sehol sem említtetik szerzőnek. Ésszerűen lehet következtetni, hogy azok Mózes által, vagy legalábbis az ő felügyelete alatt írattak,

— és hogy az ő halálának és eltemetésének körülményeit illő módon titkára tette hozzá.

     A határozott állításnak kihagyása, hogy ezeket a könyveket Mózes írta, nem képez bizonyítékot a föltevés ellen,

— mert ha bárki más írta volna azokat, azzal a szándékkal, hogy csalást kövessen el, úgy bizonyára állította volna, csalásának valószínűvé tétele végett, hogy azokat Izraelnek nagy vezére és államférfia írta: (Lásd 5 Móz. 31:9-27).

    Egy dologról teljesen bizonyosak vagyunk. Mózes vezette ki a zsidókat Egyiptom országából. 

    Ő szervezte őket, mint nemzetet a törvények alatt, melyeket eme könyvekben rakott le,

— és a zsidó nemzet, közös megegyezéssel, több mint háromezer éven át állította, hogy e könyveket Mózestől kapta ajándékul és oly szenteknek tartotta azokat, hogy egy betűnek vagy címnek sem szabad változnia,

— ami biztosítja a szövegnek tisztaságát.

“Ő terjeszti ki északot az üreség föle és függeszti föl a földet a semmiség fölé.” Jób 26:7

    De az egész elbeszélés annyira nélkülözi az ésszerűséget, hogy egy értelmes gyermeket sem lehetne vele megtéveszteni. Ezzel ellentétben, Mózes első könyvének elbeszélése azzal az ésszerű föltevéssel kezdődik, hogy már létezett egy Isten, egy Teremtő, egy értelmes Első Ok. 

    Nem arról tárgyal, hogy Istennek volt egy kezdete, hanem az ő munkájáról és annak kezdetéről és rendszeres, rendes haladásáról—

“Kezdetben (47) teremté Isten a mennyet és a földet”. 

    Azután átugorva a föld keletkezését, részletek vagy magyarázat nélkül következik a hat napnak (időszaknak) az elbeszélése, mely előkészítette a földet az emberek számára. 

    Ezt az elbeszélést lényegében megerősítik a tudománynak négyezer éven át fölhalmozódott vívmányai; s így sokkal ésszerűbb elfogadni azt az állítást, hogy szerzője, Mózes, Isten által volt megihletve, sem mint föltételezni, hogy egy embernek értelmessége fölötte állott az összes egyéb emberiség értelmiségének és azóta három ezer éven át folytatott kutatásainak, melyeket modern készülékek és sok millió pénz segített elő.

A Mózes törvénye utolérhetetlen volt.
Jelenben a törvényeink a Mózes törvényei alapelvein nyugszanak

Mózes törvénye

     Nézzük már most a törvények rendszerét, melyek ez írásokban tétettek le. Kétségtelen, hogy azoknak nem volt párjuk, sem a maguk idejében, sem azóta, egészen a mi huszadik századunkig, — és a jelen századnak törvényei is csak azokon az alapelveken nyugszanak, melyek Mózes törvényeiben fektetődtek le, és nagyrészt oly férfiak által szövegeztettek, kik elismerik Mózes törvényének isteni eredetét.

     A Tíz parancsolat rövid összefoglalása az összes törvénynek. Ez a tíz parancsolat az isteni tiszteletnek és erkölcsöknek oly törvénykönyvét írja elő, mely kell, hogy nevezetességével megragadja minden tanulni vágyónak figyelmét,

— és ha soha előbb nem lettek volna ismeretesek s most találták volna Görögország, vagy Róma, vagy Babylon romjai és régiségei között (nemzetek, melyek nagyra emelkedtek és azután megbuktak, sokkal azután, hogy ama törvények megadattak),

— csodálatosnak, sőt természetfölöttieknek tekintetnének. 

    De a velük és tételeikkel való bizalmatlanság bizonyos közönyösséget szült, úgy, hogy valódi nagyságukat immár csak kevesen veszik észre. Igaz, azok a parancsolatok mit sem tanítanak Krisztus felől, de azok nem keresztényeknek, hanem zsidóknak adattak, nem abból a célból, hogy a hitet (48) tanítsák megváltásképpen, hanem hogy meggyőzzék az embereket bűnös voltukról és megváltásuk szükséges voltáról. 

    És ezeknek a parancsolatoknak a lényegét fenségesen foglalta össze a kereszténység megalapítója e szavakban:

 “Szeresd azért a te Uradat, Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből, elmédből és teljes erődből” — és 

“Szeresd a te felebarátodat, mint magadat”.—(Márk 12:30,31.)

A zsidok Isten kormányzása alatt éltek

A papirend

    A szövetség sátora, a tábor közepén, a “Szentek Szente”, tartalmazta egy nyilvánulását Isten, mint Királyuk jelenlétének, honnan természetfölötti módon kapták utasításaikat aziránt, hogy ügyeiket, mint nemzet helyesen kezeljék. 

    A papoknak rendje létesíttetett, melynek föltétlen ellenőrzése alatt állott a Szövetség Sátora és csakis általuk volt megengedve közeledés és érintkezés Jehovával.

A Szövetség Sátora, a tabor közepén, Isten jelenlétének megyilvánulását tartalmazta a Szentek Szentje részében.

A Szövetség ládája a Szentek Szentjében

A Papoknak jogai korlátozva voltak

Pap a Szentek Szentéjében

      Némelyeknek talán ez volna ezzel kapcsolatban első gondolata: 

“Ahá! íme, megvan a szervezetünknek célja, — nálunk is, mint más nemzeteknél, a papok uralkodnak a nép fölött, visszaélve az ő hiszékenységükkel és fölkeltve félelmüket saját tisztességük és hasznuk javára”. 

    De állj csak meg barátom, — ne tételezzünk semmit sem föl hirtelen, mohón. Amikor olyan jó alkalom van arra, hogy e dolgot tényekkel próbáljuk ki, nem volna ésszerű a tények nélkül vonni le elhamarkodott következtetéseket. A megcáfolhatatlan bizonyságok ellenkeznek az ilyen föltevésekkel. 

    A papoknak jogai és kedvezményei korlátozva voltak, — nem adatott nekik (49) semmiféle polgári jogkör és teljes hiányával voltak az alkalomnak, hogy hivatalukat arra használják föl, hogy visszaéljenek a nép jogaival vagy lelkiismeretével, — és ez a rendelkezés Mózesnek a műve volt, ki maga is papi ághoz tartozott.

Egy theokratikus kormányzás volt megalapitva

Mózes

Izrael vénei

    Ezidőben oly polgári kormányzást létesíttetett, mely valójában demokrácia volt. Ne értsük félre a dolgot. Úgy nézve azt, mint a hitetlenek becsülnék meg, Izraelnek kormányzása demokrácia volt, — de saját állításainak világánál nézve, theokrácia volt, vagyis egy isteni kormányzás; —mert a törvények, miket Isten, Mózes által adott, nem engedtek meg semmiféle módosítást, — semmit sem szabad hozzájuk adni, sem azokból elvenni. 

    Így tekintve, Izrael kormányzása különböző volt bármely más polgári kormányzástól, akár azelőtt, akár azóta.

“Monda azért az Úr Mózesnek ! Gyűjtsd egybe hetven férfit az Izrael vénei közül, kiket tudsz, hogy a népek Vénei legyenek és annak Fejedelmei, és vigyed őket a gyülekezet sátorának ajtajához, és álljanak ott te veled. 

"Akkor alászállok és szólok ott teveled, és elszakasztok abból a lélekből, amely vagyon tebenned, és teszem ő beléjük, és viseljék teveled a népnek terhét és ne viseljed temagad”. (4. Móz. 11: 16, 17.

     Lásd továbbá a 24-30 terjesdő verseket is a valódi és őszinte államférfiúság és szelídség példájául.) Mózes ismételve e dolgot, ezeket mondja:

“Választván annak okáért a ti nemzetségeteknek fejeit, bölcs embereket és ismereteseket (befolyásukról), őket fejedelmekké tevém előttetek, — ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké (50) és a ti nemzetségtek között való tisztartókká”. (5. Móz. 1:15; 2. Móz. 18:13-26.)

Ennek a kormányzási formának az volt a szándéka, hogy a szabadság szelemét fejlessze

Ha Mózes nagyravágyó lett volna, visszaélt volna a hatalmával

Mózes felkeni Áront Főpapnak

     És más nemzetnek vagy uralkodónak a története sem mutat fel ehhez hasonlót. Az uralkodó minden esetben a maga nagyobbodására és nagyobb hatalmára törekedett. 

     Még oly esetekben is, mikor uralkodók segédkeztek köztársaságok létesítésénél, kitűnt a következő eseményekből, hogy azt csupán politikából tették, hogy megnyerjék a nép kegyét és ilyképpen megörökítsék a maguk hatalmát. 

     Mózes körülményei között, bármely nagyravágyó férfiú, kit politika irányított volna és ki megkísérelte volna a népet becsapni, a hatalomnak nagyobb központosításáért fáradozott volna a maga és családja javára, — különösen mikor ez oly könnyűnek látszhatott, mivel máris megvolt a vallási tekintély abban a törzsben, és mivel a nemzet azt állította, hogy Isten kormányozza a Frigysátorból.

     Azt sem szabad föltételezni, hogy egy férfiú, aki képes volt ily törvényeket alkotni és ily népet kormányozni, oly korlátlan felfogású lett volna, hogy ne lássa, milyen irányt venne az ő pályája. A népnek kormányzása oly tökéletesen saját kezükbe volt letéve, hogy bár ki volt kötve, hogy a nyomatékosabb esetek, melyeket ama kormányzók nem tudnának eldönteni, Mózes elé terjesztendők, mégis ők maguk ítélték meg, hogy melyek az ügyek, melyek Mózes elé vivendők. 

“Ami pedig nehéznek tetszik néktek, előmbe hozzátok, és én meghallom azt”. (5. Móz. 1:17.)

A nép egy királyt akart

Sámuel felkeni Sault királyá

    És akkor is a “Vének” kívánságára változtatott királysággá, az Úr helybenhagyása nélkül, aki mondá Sámuelnek, ki mint valami nem-hivatalos elnök müködött, “Fogadd szavát mindenben a népnek, valamit néked mondanak. Mert nem téged utáltak meg, hanem engemet utáltak meg, hogy ne uralkodjam ő rajtuk”.

   Isten kívánságára Sámuel magyarázta a népnek, mint fognak jogaik és szabadságaik figyelmen kívűl hagyatni és mint válnak ők szolgákká e változás révén, — de őket elámította a népies eszme, mely körülöttük más nemzeteknél érvényesült (1. Sám. 8:6-22.) 

    Figyelembe véve király utáni vágyuknak ezt az elbeszélését, ki ne volna arról meggyőződve, hogy Mózes minden nehézség nélkül, szilárdul egy nagy birodalom élére helyezhette volna magát?

Birák: “…kicsinyt úgy mint nagyot hallgassatok meg…” 5Mózes 1:17

A Főpap mellvértje amely az Urimot és a Thummimot tartalmazta

A Főpap

     E szokást fenntartották még az egyiptomi hosszas szolgaságuk alatt is. E férfiakat főnököknek vagy Véneknek hívták és Mózes reájuk ruházta a polgári kormányzás tisztségét és hatalmát, — holott ha ő a hatalmat maga és családja számára akarta volna összpontosítani, úgy bizonyára ezek lettek volna az utolsó emberek, kiket hatalommal és hivatallal ruház vala föl.

     Az utasítások, melyek a polgári kormányzással (52) felruházottaknak, mint Istentől eredők adattak, mintaképei az egyszerűségnek és tisztaságnak. Mózes kijelenti népének a bírák hallatára: “És megparancsolám azidőben a ti Bírátoknak, mondván: Hallgassátok a ti atyátok-fiainak ügyüket és ítéljetek igazat a férfiú között, és az ő atyjafia között, a jövevények között is.

     Ne legyetek személyválogatók az ítéletben, amint a kicsinyt, úgy a nagyot is meghallgassátok; ne féljetek senki személyétől: mert az ítélet az Istené; ami pedig nehéznek tetszik nektek, én előmbe hozzátok, és én meghallom azt”. (5. Móz. 1:16-17.) Ilyen nehéz ügyeket Mózes halála után egyenest az Úr elé terjesztették a Főpap által és a válasz Igen vagy Nem volt, az Urim és Thümmim által.

     Ily tényekkel szemben, mit mondjunk azoknak az elméletéről, kik azt akarnák elhitetni, hogy e könyveket ravasz papok írták abból a célból, hogy befolyást és hatalmat biztosítsanak maguk részére a nép fölött? 

    Hamisítanának ily emberek ily célra okmányokat, melyek az általuk követelt célt egyenesen lerontanák, — okmányokat, melyek döntően bizonyítják, hogy Izrael nagy Főnöke, ki az ő saját törzsükből való, Isten kivánságára kizárta a papokat a polgári hatalomból, azáltal, hogy ezt a népnek kezeibe tette le? Tarthatná bárki is ésszerűnek az ilyen következtetést?

“Jubileumi év” – gazdasági kiegyenlités

A jubileumi kürt kürtölése

    És ami a népnek megvédését illeti ama veszélyektől, melyek azzal járnak, hogy némelyek elszegényednek, viszont mások túlságosan meggazdagodnak és így elhatalmasodnak, soha nemzeti törvény nem alkottatott, mely oly gondosan őrködnék e tekintetben. 

     Mózes törvényei (53) intézkedett aziránt, hogy minden ötvenedik évben,—a Jubileumi évben, — helyreállítassék a régi állapot. Ez a törvény meggátolva a vagyonnak teljes elidegenítését, ilyképpen elejét vette annak, hogy az egynéhány embernek a kezébe halmozódjék össze. (3. Móz. 25:9, 13-23, 27-30.) 

     Valóban,ők arra taníttattak, hogy egymást testvéreknek tekintsék és e szerint cselekedjenek, és hogy egyik ne uzsoráskodjék a másiknak rovására. (Lásd 2. Móz. 22:25, 3. Móz. 25:36, 37; 4. Móz. 26:52-56.)

Minden törvény hangosan volt felolvasva

Isten kormányzata Izraelt megvédelmezte a diktatúrátol.

      Szabad-e ésszerűen csak föl is tételezni, hogy rossz emberek készítették volna az ilyen törvényeket és intézkedéseket vagy olyan emberek, kik abban sántikálnak, hogy a népet megfosszák jogaitól és a boldogságtól. Az ilyen föltevés ellenkeznék az ésszerűséggel.

A törvények szeretetet nyilvánitanak az idegen részére

Ruth és Bóáz

“Mind egy törvénye legyen a lakósnak és a jövevénynek, aki ti közöttetek lakozik; mert én a ti Uratok Istenetek vagyok”. (2. Móz. 12:49; 3. Móz. 24:22.)

“Hogyha jövevény ember bújdosik közöttetek a ti földetekben, bosszúsággal azt ne illessétek. Mint szintén a lakós közületek, olyan legyen közöttetek a jövevény, és szeresd azt, mint magadat; mert (54) jövevények voltatok Egyiptomnak földében”. (3. Móz. 19:33, 34.)

Az állatok nem voltak elfelejtve, hanem a jóindulat törvényei által voltak megvédel-
mezve.
Az állatokat nem volt szabad egyenlötlen igába tenni.

“Ha találkozol a te ellenségednek bújdosó ökrével vagy szamarával, hajtsd haza neki. Ha látod, hogy a teher alatt fekszik annak szamara, aki téged gyűlöl, avagy nem lészel-é annak segítséggel? Emeld fel azt ő vele együtt”. (2. Móz. 23:4, 5.)

     Még az állatokról sem feledkezett meg. Kegyetlenség irányukban csak oly szigorúan tiltva volt, mint emberi lények irányában. Az ökröt nem szabad szájkosárral látni el, mialatt a gabonát csépeli, — abból a helyes okból, hogy minden munkás kiérdemli a táplálékát. Az ökröt és szamarat nem szabad egymás elé, az eke elé fogni be, mert oly egyenlőtlenek erőben és lépésben, tehát kegyetlenség volna. Elhantolásukról is gondoskodva van. (5. Móz. 25:4; 22:10; 2. Móz. 23:12.)

A dézsma önkéntes volt.

Az özvegyassyony két fillérje

A papirend nem volt egy előnyben részesitett osztály

     Lesznek, kik a papságra ráfogják, hogy önző intézmény volt, mert a Léviták törzse a tízeddel vagy dézsmával tartatott el, melyet a többi törzshöz tartozó minden hittestvér tartozott szolgáltatni egyéni keresetéből. 

    Ha ezt a körülményt ily alakban mutatjuk be, úgy igazságtalanságot követünk el, melybe vajmi gyakran esnek a sötéten látók, kik talán tudatlanságból, téves színben tüntetik föl annak egyik legnevezetesebb bizonyítékát, hogy Istennek része volt ama rendszer szervezésében és hogy az nem volt egy önző és fúrfangos papi testületnek a munkája. 

    Valóban a dolgot vajmi gyakran téves világításban tüntetik föl éppen a modern papok, akik mostanában hasonló rendszert sürgetnek, a régit használva ürügyül, anélkül, hogy említenék a dolog állapotát, melyre a rendszer alapítva volt, vagy a fizetésnek módját.

A papoknak nem volt örökségük azon a földön.

A Főpap

    Kilenc ízben adatott ki e tilalom, a földnek elosztása előtt. A föld helyett kétségkívül gondoskodni kellett számukra valami egyenértékről és így a dézsma, tízed nem volt egyéb e méltányos és igazságos gondoskodásnál. De ez még nem minden,—a dézsma, tízed, bár, mint láttuk, igazságos követelés volt, nem hajtatott be adó módjára, hanem mint önkéntes járulék volt fizetendő. 

    És semmiféle fenyegetés nem szorította őket a járulékok megadására,—minden az adakozók lelkiismeretétől függött. Az egyedüli intés, mely a néphez e tárgyban szólott, ekként hangzott:

“Meglássad, hogy el ne hagyjad a Lévitát a te földeden életednek minden idejében”. (5. Móz. 12:19.) 

“A Lévitát pedig, ki a te kapuidon belül lakozik, ne hagyd el; mert nincsen neki része, sem öröksége veled”. (t. i. a földben). (5. Móz. 14:27.)

    — oly rendjét, mely őket magukat kitagadta és ellátás dolgában függővé tette hittestvéreiktől? 

    Nem ellenkezőre tanít-e az ésszerűség?

Semmi intézkedés nem volt téve a papok megtiszteltet-
ését tekintve.

Az özvegyek és árvák megoltalma-
zása

A munkadij megvédése …

A vének iránt mutatott tisztelet

“Az ősz ember előtt kelj fel és a vén ember orcáját becsüls meg és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.”  3Mózes 19:32

    Csalók mire sem ügyelnek jobban, mint arra, hogy gondoskodjanak tiszteletről a maguk számára és a legszigorúbb büntetésekről és megátkozásról azok részére, kik visszaélnek vala velük. De semmiféle ilyesminek nincsen nyoma, — sem különös tiszteletről, vagy megtiszteltetésről, vagy hamisság és jogról, sem gyalázásérti (56) mentelemről nem történt gondoskodás.

    A köztörvény, mely nem ismert különbséget osztályok között és nem vette különös figyelembe az egyéneket, volt egyedüli oltalmuk. Ez annál figyelemreméltóbb, mert a szolgákkal, jövevényekkel és aggokkal való bánásmód külön törvényhozásnak képezte tárgyát. Példának okáért:

“Jövevényen hatalmat ne cselekedjél, — egy özvegyet vagy árvát is ne nyomorítsatok meg, — mert ha én hozzám kiáltván kiált, meghallgatván meghallgatom annak kiáltását, — és fölgerjed az én haragom, és elvesztelek titeket fegyverrel, és a ti feleségeitek özvegyek lesznek, és a ti gyermekeitek árvák”. (2. Móz. 22:21-24; 23:9; 3. Móz. 19:33, 34.)

 “A béresen, a szegényen és szűkölködőkön erőhatalmat ne tégy, se a te atyádfiai közül valókon, se pedig a te jövevényeiden, kik vannak a te földeden, a te kapuid között. Hanem azon a napon megadjad neki az ő jutalmát, a nap le se nyugodjék azon: mert ő szegény és azzal táplálja az ő életét, ne kiáltson ellened az Úrra, és ne találtassék benned bűn”. (3. Móz. 19:13; 5. Móz. 24:14, 15; 2. Móz. 21:26, 27.) 

“A vén ember előtt felkelj és a vén embernek orcáját megbecsüljed”. (3. Móz. 19:32, úgyszintén lásd 3. Móz. 19:14.)

     Mindezek dacára egy szó külön gondoskodás sincs papokról, vagy Lévitákról vagy az ő tízedükről.

Tudományos egészségügyi berendezések