Hatodik Fejezet

Urunk Visszatérése

URUNK VISSZATÉRÉSE - ENNEK CÉLJA, A MINDENEKNEK MEGÉPÍTÉSE, (HELYREÁLLÍTÁSA)

Urunk személyes, második és Millennium-előtti eljövetele.—Annak első eljöveteléhez való viszonya.—Az Egyháznak kiválasztása és a világnak megtérítése.—Kiválasztás és ingyen kegyelem.—A reménységnek fogjai.—A Prófétai bizonyíték a helyreállításra vonatkozóan.—Urunk nyilvánosan való visszatérése az Egyház és a világ reménysége.

Hogyha Jézus az Egyházal volt 2000 éven keresztül, miért igérte meg, hogy Ő ujból visszajön?

“És íme, veletek vagyok minden nap a világ végeztéig.” (Máté 28:20).

Ő szellemével, valamint Ígéjével folyton az Egyházzal volt és szüntelen vezérelte Szentjeit, igazgatta, bátorította őket. Bár az Egyház tudja, hogy jólétéről az Úr gondoskodik és minden útjáról tudomása van, neki szánva állandóan szeretetét, mégis óhajtja és kívánja az Általa ígért személyes viszszajövetelt; mert mikor azt mondta:

 “És mikor elmegyek, ismét eljövök.” (Ján. 14:3.) 

Ő határozottan egy másodszori személyes visszajövetelre célzott.

“És íme hamar eljövök; és az én jutalmam én velem van.” 

    És a Szent Szellemtől ihletett János ezt felelte:

“Jövel azért Uram Jézus.” (Jel. 22:12.20.)

Budizmus

“a gonosz embereknek, és a hitetőknek előmenetele lesz a gonoszban, másokat megcsalván, mivelhogy ők is megcsalattak. (13 vers).

    Ők elfelejtik a Mesternek a Kicsiny Seregnek tett azt a különös figyelmeztetését: “Megoltalmazzátok pedig magatokat, mert mint egy tőr, úgy veszem körül mindeneket, (a kik meg nem oltalmazzák magukat,) kik az egész földnek szinén lesznek. (Luk. 21:34-35). 

    Továbbá ismét biztosak lehetünk, hogy nincsen célozva a bűnösök megtérésére, amikor az mondatik: “és jajgatással sír Előtte a földnek minden nemzetsége,” mikor látni fogják Őt eljönni. (Jel. 1:7).

    Jajgatva sír-e az emberiség a bűnösöknek megtérése fölött? Nem, sőt ha ez a sírás,  — ahogy szinte mindenki elfogad — Krisztus földi jelenlétére vonatkozna, úgy azt tanítaná, hogy a földön nem mindenki (95) fogja szeretni az Ő megjelenését, úgy ahogy azt ők bizonyára szeretnék, ha meg volnának térve.

     Ők azt állítják, hogy mikor a világ meg lesz térve, és a Sátán meg lesz kötözve s az Úrnak ismerete az egész földet betölti, és mikor a népek (nemzetek) többé nem fognak háborúzni, akkor az Egyház munkája az ő jelenlegi állapotában megszűnik; és mikor így az ő nagy és nehéz feladatát bevégezte, akkor fog eljönni Jézus, hogy a földi ügyeket elintézze, a hívőket megjutalmazza, és a bűnösöket megítélje.

     Ilyenek az Úrnak különös ígéretei: “aki győzedelmes lesz, együtt ültetem velem az én királyi székembe.” (Jel. 3:21) “És (ezek) élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel. 20:4.)

A világ iránt tett tanubizonyság nem foglalja magában a világ megtéritését.

Az egyik ez: “És prédikáltatik az Isten Országának Evangyéliuma az egész földön, hogy az minden pogánynak bizonyságúl legyen; és ezek után jön el a vég.” (Máté. 24:14).

     Ők azt állítják, (96) hogy ez az Evangyélium Korszak előtt végbemenő világ megtérésére vonatkozik. De bizonyságul lenni a világnak nem jelenti azt, hogy a világ megtéríttetik. Ez a vers nem mond semmit afelől, hogy a bizonyság miként lesz elfogadva, és a bizonyság máris megadatott. 

     A Bibliai társulatok 1861-ban kimutatták, hogy az Evangyélium a föld minden nyelvén ki volt adva, habár a föld milliói közül több millió nem fogadta el. Nem, az egy miliárd hatszázezer millió élő közül még a fele sem hallotta valaha a Jézus nevét. Mégis, amit a versről feltételeztünk, beteljesedett: az Evangyélium az egész világon prédikáltatott minden nép és nemzetek bizonyságául.

“Isten jobb keze felől” – nem egy helymeghatározás, hanem tekintély és hatalom.

 
II Charles Király az ő saját trónján

    E vers felől alkotott téves vélemény azt látszik mutatni, hogy Krisztus valahol az egekben egy bizonyos anyagból készült trónon ül addig, míg minden dolog leigázása az Egyház által el nem végeződik és akkor jön el uralkodni. Ez egy téves felfogás. 

     Az Isten trónusa amelyről itt szó van, nem anyagi, hanem legfensőbb hatalmát és uralmát jelöli és tünteti fel, és Jézus azért magasztaltatott fel, hogy ez uralkodásban részes legyen. Pál kinyilvánítja: 

“Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt (Jézust), és ajándékoza Neki oly nevet, mely minden név felett van.” (Fil. 2:9) 

    Ő adott neki olyan hatalmat, mely minden mást felülhalad, hatalom, mely az Atyához a legközelebbi. Ha Krisztus egy bizonyos anyagból készült trónon ülne, mindaddig míg ellenségei (97) lábainak zsámolyául tétetnek, akkor természetesen nem jöhetne el addig, míg minden alá nem lesz vetve.

    De ha „a jobb kéz” ebben versben nem egy bizonyos, pontosan meghatározott helyet vagy ülést jelent, hanem mint ahogy mi állítjuk, hatalmat, fensőséget és uralmat, akkor az következik, hogy ez vers semmiképpen nem áll ellentétben a másik verssel, ami azt tanítja, hogy Ő azért jön el, hogy „mindeneket az Ő birodalma alá vessen” (Fil. 3:21) az a hatalom által, amellyel Ő felruháztatott.

    Hogy ezt megmagyarázzuk: Tegyük fel, hogy Vilmos császár Németország trónján ül. Mégis mikor ezt mondjuk nem célzunk arra a királyi székre amelyet tény, hogy ritkán foglal el. Mikor azt mondjuk, hogy Ő a trónon van, akkor azt értjük, hogy Ő Németországot kormányozza. 

    A „jobb kéz” a legelőkelőbb  helyet jelenti, kitüntetés vagy kegy által elnyert állást, a legmagasabb uralkodóhoz legközelebb. Így lett Bismarck herceg a német császár által felmagasztalva, vagyis a hatalom jobb keze felől felemelve; és József is (nem szószerint, hanem a közönséges szólásmód szerint) a Faraó jobb keze felől ült Egyiptom királyságában.

     Ezen gondolattal egyeznek Jézusnak Kajafás előtt mondott szavai: „Ez idő után meglátjátok az embernek fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben. (Máté. 26:64) Jobb kéz felől lesz mikor eljön, és ott marad a Millenniumi Korszakon keresztül – és mindörökre.

A második eljövetelnek (jelenlétnek) műve a HELYREÁLLITÁS.

    Urunk első eljövetelének különös műve az emberiség megváltása volt; a második pedig, hogy helyreállítsa, megáldja és felszabadítsa a megváltottakat. Miután életét váltságdíjul  (98) adta mindenkiért, Megváltónk felemelkedett, hogy ezzel az áldozattal az Atya előtt megjelenjen és ezáltal kiengesztelést nyerjen az ember bűneiért. (Zsid. 9:12-24).

    Ő még késik egy ideig és megengedi „e világ fejedelmének”, hogy folytassa a gonoszság uralkodását addig amíg a „Menyasszony, a Bárány feleségének” kiválasztása meglesz, mivel azokra, akik ilyen méltóságra érdemesíttetnek, le kell győzniök e jelenlegi gonosz világ befolyásait.

    Akkor aztán kezdetét veszi az a munka, miszerint az egész világnak megadatik az a nagy áldás, amelyet áldozata árán Urunk részünkre szerzett, és így másodszor fog eljönni, hogy a föld minden nemzetségét megáldja.

     De „az Isten mi felőlünk (a keresztyén Egyház felől) jobb dolgokat rendelt, (Zsid. 11:40) azért a mi javunkra szolgált, hogy a Krisztus uralkodása, a FŐ szenvedésétől e tizennyolc évszázad által el van választva.

Az egyház kiválasztása …

     Vagyis, a második eljövetelnek a munkája az elsőnek a nyomában következett volna, ha Jehovának nem lett volna szándékában a „Kicsiny Seregnek” „a Krisztus Testének” kiválasztása, úgy az első eljövetel nem történt volna meg akkor amikor történt, hanem a második eljövetelkor, (99) és így nem lett volna csak egy eljövetel.

    Mert Isten nyilvánvalóan éppen úgy szándékozta megengedni a gonosznak uralkodását hatezer évig, mint ahogy a megtisztítás és mindennek helyreállítása végbe fog menni a hetedik ezer évben.

    Ez némiképpen megmagyarázza az Isten részéről történt halasztást az ígért áldásra vonatkozóan, ami a váltságdíjban vált lehetővé. Az áldás, ami kezdettől fogva tervezve volt, a kellő időben fog eljönni, habár annak díja – egy felette dicső cél miatt sokkal előbb lett megfizetve, mint ahogy azt az emberek várták.

Isten még nem kisérelte meg a világ megtéritését.

    Mivel a Szentírás így tanít minket, mármint, hogy Urunk második eljövetelének célja a „minden dolgok megépítése (helyreállítása)”  és hogy megjelenésének idejében a népek még igen távol lesznek a megtéréstől, hogy ők inkább haragosak és vele ellenkezésben lesznek (Jel. 11:18).  

     Így azt kell elfogadjuk, hogy vagy az Egyház mulasztotta el feladatát teljesíteni s ezáltal az Isten Terve meghiúsultt, vagy pedig amint mi állítjuk és kimutatjuk, hogy a jelen korszakban nem váratott el az Egyháztól a világ megtérítése, hanem csupán az, hogy az Evangéliumot az egész világon bizonyságúl prédikálja, és önmagát az Isteni vezetés alatt a jövő nagy munka teljesítésére elkészítse. Isten még egyáltalán nem merítette ki hatalmát a világ megtérítésére. Nem, sőt ellenkezőleg, a világ megtérítését még csak meg sem kísérelte.

    Mert amint látjuk, a föld billióinak csak egy kis töredéke hallott valaha is Arról a névről, amely által kell nekik magtartatniuk. Mi csak egy kissé nyomatékosan fejeztük ki egy néhány vezető felekezetnek –a Baptistáknak, Presbiteriánusoknak és mások nézeteit és tanításait, t.i. hogy Isten a világból választ egy „Kicsiny Sereget”, egy Egyházat.

     Ők  azt hiszik, hogy Isten többet nem szándékozik tenni, mint kiválasztani ezt az Egyházat, míg mi úgy találjuk, hogy a Szentírás az Isteni Tervnek egy további fejleményéről is tanít, - a világnak megépítéséről, mely a kiválasztott Egyház által, mihelyt ez teljes számban és felmagasztalva lesz, lesz megvalósítva.

    A „Kicsiny Sereg”, az Evangéliumi Korszak győzedelmesei, a „Mag”-nak csak a Teste, aki által megáldatnak a föld összres nemzetei.

     Az a tény, hogy a világ még nincs megtérve és hogy az Úrnak tudománya még nem töltötte be az egész földet, azt bizonyítja, hogy arra a célra még nem volt elküldve.

“Helyesen hasogatva az igazságnak beszédét”

Két gondolatvonal szétválasztja a keresztyéneket:

    Ez a tény arra kell rávezessen , hogy minkét tannak valami módon igaznak kell lennie; (101) de et ők semmi más módon nem hozhatják összhangba, csakis a mennyei törvény-rend, „és az igazság beszédének helyes hasogatása” által.

    Míg ez a rend - mint ahogy a Korszakok Tervében is tisztán megfigyelhetjük - a jelen és a múlt Korszakok választásait mutatja, addig a megkülönböztetés végett feltüntetett Ingyen Kegyelem, Istennek kegyes előregondoskodását ábrázolja a világ számára, és ami a Millenniumi Korszak alatt válik valóra.

    Ha emlékezetben tartjuk, megvizsgáljuk és helyesen alkalmazzuk az időszakok és felmentési korszakok előbbi fejezetekben vázolt különböző részeit, és azokat a verseket amelyek a Választásra és Ingyen Kegyelemre vonatkoznak, akkor azt fogjuk találni, hogy mindazok a dolgok, amelyek a Választást tárgyalják, csakis a jelenlegi és az elmúlt Korszakokra alkalmazhatók, ellenben azok, melyek az Ingyen Kegyelemről tanítanak, teljesen alkalmazhatók a következő Korszakra.

Ingyen Kegyelem

ellenében

     Az Ingyen Kegyelem tana is, amelyet az Armeniánusok hirdetnek, szintén az Isten gazdag kegyelmének egy sokkal nagyszerűbb megnyilatkozása mint ahogy azt a legbuzgóbb szószólók valaha is tanították. Isten Jézus Krisztusban levő kegyelme és jóakarata mindig ingyen van. Abban az értelemben, hogy nem érdemeljük ki. 

     A bűnbeesés óta egész a jelen korig, Istennek bizonyos kegyei csak különös egyénekre, népekre és osztályokra szorítkoztak, míg a következő Korszakban az egész világ meg lesz hívva, hogy részesüljön az akkor felajánlott kegyelemben azzal a feltétellel, mely akkor ismertetve lesz (102) mindannyiuk előtt, „és aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17.

Izráel kiválasztása Isten által egy jelképe a nagy munkának a világért.

“Én nem küldettem, hanem csak Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” Máté 10:5,6

Az ókori érdemesek kiválasztása

     Tekintsünk vissza, és észre fogjuk venni Ábrahámnak és néhány utódjának a kiválasztását mint azt az utat, amelyen keresztül az ígért Magnak, a föld minden nemzete megáldójának jönni kellett. (Gal. 3:29)

    Megfigyelhetjük továbbá Izraelnek a többi nép közüli kiválasztását amelyben Isten jelképileg megmutatta, hogy a világért tett nagy munkának hogyan kell bevégződnie – Egyiptomból való kiszabadulásukat, Kanaánjukat, szövetségeiket, törvényeiket, bűnért való áldozataikat hibáik eltörlésére és a nép meghintésére, valamint az ezeknek véghezvitelére szükséges papságukat - mindezt egy kicsinyitett és egy jelképi magyarázatban tette ami a valódi papságot és áldozatot illeti a világ emberiségének megtisztítására.

    Mikor Isten a néphez szólt ezt mondta: 

„Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül.” (Ámos 3:2).

     Amíg Krisztus el nem jött, csak ez a nemzet volt elismerve egyedül; sőt még azután is, mert az Úr terve csak rájuk szorítkozott, és tanítványainak sem engedte meg, hogy másokhoz menjenek – ezt mondva:

„Az útra, mely a pogányok közé visz, ne menjetek, és a szamaritánusok városaiba se menjetek.”

    Miért ne Uram? Mert, mondta Ő: „nem másokhoz küldettem csak Izrael elveszett juhaihoz”. (Máté. 10:5,6; 15:24). Minden idejét nekik szentelte, egész haláláig, és csak azután kezdte el első munkáját a világért, ingyen és mindent felülmuló kegyelmének első kimutatását, amely „a kellő időben” mindenkinek áldásként fog szolgálni.

     Tekintsünk csak a világ térképére és nézzük meg mily csekély az a rész, mely csekély részben, de meg van áldva Krisztus evangéliumával.  Hasonlítsuk össze magunkat és előnyeinket azzal a millió pogánnyal, aki manapság is sötétségben van, aki soha sem hallotta a meghívást, és aki természetesen soha nem is volt meghívva. 

     Mikor az elhívott sereg (akik arra hivattak el, hogy Isten fiai, Istennek örökösei, és a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökös társai legyenek – akik elhivatásukat és választásukat megerősítették) teljes számú lesz, akkor fog csak Isten Terve a világ üdvözítéséért megkezdődni.

“A Lélek és a Menyassony ezt mondják: Jövél!”

 „A békességnek Istene pedig megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar.” (Róm.16:20; 1.Móz. 3:15). 

    Az Evangéliumi Korszak előkészíti a tiszta szűzet, a hívő Egyházat, az eljövő vőlegény részére. És a Korszak végén, mikor „az Ő felesége elkészítette magát” (Jel. 19:7), eljön a vőlegény, és akik készek voltak, bementek Ővele a lakodalomba – a második Ádám és a második Éva eggyé lesznek, és akkor megkezdődik a megépítés (helyreállítás) dicső munkája.

    A következő korszakban az új egek alatt, és az új földön az Egyház többé nem az eljegyzett szűz, hanem a Menyasszony lesz; és akkor 

„a Szellem és a Menyasszony ezt mondják: Jövel. És aki hallja is, ezt mondja: Jövel. És aki szomjuhozik jöjjön el. És aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17

     És áldott az a tény, hogy Atyánk előre látta Tervében a jövő Korszak Ingyen Kegyelmét, nemcsak az élők számára de a meghaltak részére is.

    De amilyen biztos, hogy Jézus mindenkiért meghalt, éppoly biztos az is, hogy mindenkinek részesülnie kell az áldásokban és lehetőségekben, amelyet Ő vett meg drága vérével. Tehát, áldásra kell számítsunk a Millenniumi Korszakban, úgy azokra akik a sírban lesznek, mint azokra akik élni fognak.

     Erre vonatkozólag sok bizonyítékot találunk, ha mélyebben betekintünk az Úr bizonyságtételeibe. Isten tervében elhatározott szabadításuk miatt, a sírban levők - „a reménység foglyainak” neveztetnek.

Mi lett azzal a sokasággal amely meghalt? 

Mi az ők állapotjuk?

Létezik reménység a Ki-Nem-Választottak részére?

     Körülbelüli becslés szerint a hatezer év alatt, Ádám teremtésétől, kb. száznegyvenhárom milliárd emberi lény élt e földön. Ezek közül, a legmesszemenő számítás szerint, amit észszerüen lehetünk, azt mutatja, hogy alig egy milliárdot számíthatunk Isten szentjei közé.

    E becslés szerint száznegyvenkét milliárd marad hátra, (142.000.000.000) akik bármely hit és reménység és annak az egyetlen névnek hallása nélkül haltak meg, mely egyedül adatott az ég alatt és az emberek között, mely által nekünk meg kell tartatnunk.

    (105) Valóban, a legnagyobb többség ezek közül soha sem tudott vagy hallott Jézusról, és így természetesen nem is hihetett abban, akiről soha nem hallottak.

     Avagy a világ fundamentomának felvettetésétől fogva intézkedett reménytelen örök kinzatásukról, ahogyan azt sokan az Ő gyermekei közül állítják? 

     Vagy van talán részükre Tervének magasságában, mélységében, hosszúságában és szélességében még egy alkalom, hogy mindenki megismerhesse ezt az egyedüli nevet, hogy a feltételeknek engedelmeskedve örök életet élvezhessen?

Az Ateizmus (Isten tagadás) ezt válaszolja: Ők örökre meghaltak: ez élet után nincs más élet: ők élni soha többé nem fognak.

A Kálvinizmus ezt válaszolja. Ők nem voltak megmentésre kiválasztva. Isten előre elrendelte és elhatározta, hogy elvesszenek – hogy a pokolba jussanak – ahol most is vannak, s kínban vergődnek, és ahol reménység nélkül örökre ott is maradnak.

Az Arminianizmus (Örmény) válasza pedig ez: Mi hisszük, hogy Isten soknak megbocsát ezek közül, tudatlanságuk miatt. Azok, akik legjobb akaratuk szerint megtették a tőlük telhetőt, bizonyosak lehetnek az „elsőszülöttek Egyházában”, mégha nem is hallottak soha Jézusról.

Péter hite

    De támogatja-e a Szentírás ezt a nézetet? Vagy tanítja-e, hogy a tudatlaság az üdvözülés egy alapja? Nem. Az üdvözülés egyedüli alapja, amelyről a Szentírás beszél, nem más mint a Krisztusba mint Megváltónkba és Urunkba vetett hit.

„Mert kegyelemből tartattunk meg hit által.” (Eféz. 2:8) 

    A hit általi megigazulás az egész keresztyénség fő alapja. Mikor az apostolokat megkérdezték: Mit kell tennem, hogy megtartassam? Ők ezt felelték: Higyj az Úr Jézus Krisztusban.

„Mert nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által nekünk meg kell tartatnunk” (Csel. 4:12) és

„valaki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” (Róm. 10:13)

A Pogányokhoz küldött Evangélium

Meg fogja menteni a tudatlanság az embereket?

A törvény nem hozott életet Izráelnek

„Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? És mi módon higyjenek abban, aki felől nem hallottak?” – Róm. 10:14

     Némelyek azt állítják, hogy Pál azt tanítja: a tudatlanság meg fogja menteni az embereket. Mert így szól:

„noha nekik (a pogányoknak) törvényük nincsen, mindazáltal ő maguk maguknak törvényük.” (Róm. 2:14) 

    Ők azt következtetik ebből, hogy az a törvény, melyet lelkiismeretük sugall elégséges arra, hogy megigazítsa őket. De egy ilyen személy félreérti Pált.

    Mert ő ehelyett éppen azt bizonyítja, hogy Isten előtt az egész világ bűnös (Róm. 3:19), hogy a pogányok, kiknek írott törvényük nem volt, ítélet alá estek, nem pedig megigazultak a lelkiismeret világánál, ami vagy megbocsátott nekik vagy vádolta őket, az bizonyította, hogy nem voltak tökéletesek és méltók az életre mint a zsidók, akiknek írott törvényük volt, és azáltal ítélet alatt álltak; „mert a bűnnek ismerete által van a törvény.” (Róm. 3:20)

    (107) A zsidóknak adott törvény célja az volt, hogy feltárja gyengeségüket, és megmutassa nekik képtelenségüket az Isten előtt való megigazulásra.

„Mert a törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Isten előtt.”

    A zsidókat elítélte az írott törvény, a pogányok pedig a világosság elég lelkiismeretével rendelkeztek ahhoz, hogy a törvény ítélje el őket, és így minden száj elzáratik attól, hogy követelje az élethez való jogot, mert Isten előtt az egész világ bűnös.

    Ezáltal elzár a Szentírás minden reményt-nyújtó ajtótól vagy attól, hogy egy is megmeneküljön, sőt azt mutatja, hogy az elítélt faj közül egy sem képes jutalomra méltó cselekedettel az örök életet magának biztosítani, és hogy hasonló módon egészen hasztalan a tudatlanságot az üdvösség alapjául mentségül használni. 

     A tudatlanság senkit sem jogosít fel a hit és engedelmesség jutalmára.

     Mi csak csodáljuk nagyszívüségüket, és az Isteni jóság iránti elismerésüket, de figyelmeztetjük őket, hogy ne igen siessenek a Szentírás állításait eldobni vagy megvetni. Mert Isten mindenki részére fenntart egy áldást, ezt pedig egy jobb úton mint a tudatlanság.

Mi fog történni a pogányokkal?

     Ha mindannyian vagy csupán a fele megmenekülhetne a tudatlanság által, akkor valóban csak kárukra lenne hittérítőket küldeni a pogányokhoz azért, hogy Krisztust tanítsák; mert úgy is alig akad egy az ezer közül aki hinne bármely hittérítő szavára. 

     Ha ez az eszme helyes, akkor sokkal jobb volna őket tudatlanságban hagyni, mert akkor sokkal nagyobb rész menekülhetne meg. Ezt a gondolatmenetet folytatva, nem következtetjük-e, hogy ha Isten az egész emberiséget tudatlanságban hagyta volna, úgy mind megmenekült volna? 

     Ha ez pedig így lenne, úgy Jézus eljövetele és halála is szükségtelen lett volna, valamint az apostolok és szentek prédikálása és szenvedése is hiába való volt, és úgyszintén az Evangélium, a jó hír. 

     Azok részéről, akik a kálvinizmusban vagyis egy előre elrendelt kiválasztásban hisznek, és abban, hogy minden egyénnek még mielőtt létezett volna örök végzete változhatatlanul meg volt jelölve, azok számára még illetlenebb és esztelenebb lenne hittéritőket küldeni a pogányok közé.

Hogyan lesz a “jó hir nagy öröm” “MINDEN NÉP” számára?

     Míg a Biblia a reménynek minden más ajtaját zárva jelzi az emberiség előtt, addig az egyedüli egy ajtót tágra nyitja előttünk, és hirdeti, hogy aki akar, bemehet az életre: valamint azt is kimutatja, hogy mindazok, akik a jelenben nem látják az áldott alkalmat a bemenetelre, vagy nem méltányolhatják, a kellő időben annak teljes megértésére és méltányolására fognak hozatni. 

     Az egyedüli út, mely által az elítélt emberiség közül bárki, vagy az egész Istenhez jöhet, nem jutalomra méltó cselekedet, (109) vagy tudatlanság által van, hanem a Krisztus drága vérébe vetett hit által, mely elveszi a világnak bűneit. (1.Pét.1:19; Ján.1:29)

    Ez az az Evangélium, az az örömteljes hír, „amely az EGÉSZ NÉPNEK örömére lesz”.

    Most pedig vizsgáljuk meg ezeket a dolgokat úgy, mint ahogy Isten beszél nekünk azokról, és az Ő jellemének tisztázását hagyjuk Őrá. Kérdezzük meg inkább, hogy mi történt a száznegyvekét milliárd emberrel?

„Az Úr megtartja ... a hamisakat az ítélet napjára, hogy megbüntetésse”.

     Aztán számos olyan szentírási vers létezik, mely mindezekkel ellentétben áll. De lássuk: Ha elfogadjuk, hogy ez az élet az egyedüli üdvözülési idő, és félre tesszük a következendő Korszakban történő helyreállításra való minden reménységet, hogyan értsük akkor a múlt és a jelen világánál a következő mondatokat:

 „Isten szeretet”, és „ mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen”? (1 Ján. 4:8; Ján. 3:16)

    Nem úgy látszik-e, hogy ha Isten annyira szerette a világot, akkor Ő nemcsak azt akarja, hogy a hívők tartassanak meg, hanem azt is, hogy mindnyájan hallhassanak hogy hihessenek?

     Még a jelenlegi felvilágosodott napokban is, millió pogány még csak jelét sem mutatja a felvilágosodottságnak ahogy a Sodomabeliek sem mutattak és a múlt Korszakok sokasága sem.

“Imé, hirdetek néktek nagy örömöt, amely az EGÉSZ NÉPNEK öröme lészen.” Lukács 2:10

Krisztus Meghalt Mindenkiért

     Azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus az Isten kegyelméből mindenekiért megkóstolta a halált. (Zsid. 2.9) Ha tehát, Ő a száznegyvenhárom milliárdért halált kóstolt, és ez az áldozat valami okból csak egy milliárdért volt hatásos, ebben az esetben nem egy balul ütött cselekedet lenne ez a megváltás? 

     És ebben az esetben nem volt-e igen nagy az apostol nyilatkozata amikor ezt olvassuk: „Íme hirdetek nektek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen”? (Luk. 2:10)

    És ha körültekintekintünk azt látjuk, hogy csak egy „Kicsiny Sereg” öröme nagy. Nem pedig az egész népé. Ez nem kelthet-e kétséget bennünk afelől, hogy az angyalok felnagyították híradásukkor a Messiás jóságát, nagyságát és annak a munkának a jelentőségét, melyet véghez fog vinni?

     Miért ne lenne hát akkor az összes megváltottnak valami haszna Krisztus halálából? Miért nem jöhetnének akkor mindannyian az Igazság ismeretéhez hogy hihessenek?

A Keresztrefeszités

     Ez a kulcs a fent idézett vers utolsó részében található – „Aki adta önmagát váltságul minden emberért, aki bizonyos időkre rendeltetett, tanúbizoyság volt.”

    Istennek mindenre meghatározott ideje van. Ő ezeket be tudta volna bizonyítani mindazoknak akik az ő idejében éltek, de mivel nem tette, ez azt bizonyitja, hogy a kellő idő erre a jövőben lesz. 

     Azoknak, akik az Egyházhoz fognak tartozni, a Krisztus Menyasszonya, és az uralkodási dicsőségben részesülnek, azok számára a jelen kor a „bizonyos idő” a hallásra. 

     Akinek jelenleg van füle a hallásra halljon és vigyázzon, mert aszerint fog megáldatni. Habár Jézus lefizette váltságdíjunkat még mielőtt megszülettünk volna, azért a mi „bizonyos (vagy kellő) időnk”, hogy arról halljunk, csak sok évvel később jött el, és akkor is csak akkora mértékben  amennyire mi azt méltányolni tudtuk, képességünk és fogalmunk mértéke szerint. 

     Ugyanez az alapelv alkalmazható mindenkire: ez az idő az Istentől meghatározott percben mindenki számára tanúbizoyság lesz, és akkor mindenkinek alkalma lesz a hivésben, hogy ezáltal megáldathasson.

    Az egyedüli bibliai bizonyíté amit erre vonatkozóan idéznek, hogy ezt az általánosan fantartott nézetet bebizonyítsák a következő: „amely helyre leesik a fa, ott marad”. (Préd.11:3)

Hogyan fog “minden ember” az igazság megismerésére jönni?

A Biblia két Ádámja – Ádám és Jézus.

     És ez az egyhangú tanítása minden bibliai versnek, ami e tárgyat (112) illeti, mint ahogy kimutatjuk majd a következő fejezetben. 

     Mivel Istennek nem az a szándéka, hogy az embert megmentse tudatlansága miatt, hanem „hogy az igazságnak ismeretére juttasson el” mindenkit, (1.Tim. 2:4) mivel az emberiség legnagyobb része tudatlanságban halt meg, „mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a koporsóban (a sírban), ahova megy”, (Préd. 9:12) éppen ezért gondoskodott Isten a halottak feltámadásáról, hogy tudományhoz, hithez és üdvözüléshez jusson minden ember. 

     Az Ő terve az, hogy „miképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen Krisztusban mindnyájan megeleveníttessenek, minden ember az ő rendje szerint” – az Egyház, a Menyasszony vagyis a Krisztus Teste először; aztán a Millenniumi Korszak alatt mindazok, akik jelenlétének ezer esztendeje alatt az Övéi lesznek (tévesen van jövetelnek fordítva) és az Úr kellő idejében, mindnyájan a legkisebbtől a legnagyobbig megismerik Őt. – 1 Kor. 15:22,23

     Amiképpen a halál az első Ádám által jött, azonképen jön az élet második Ádám – Krisztus által. Mindazt, amit az emberiség – azáltal hogy Ádámban volt –  elveszített, akik a második Ádámban hisznek, vissza fogják nyerni. 

     Mikor felébrednek – és rendelkezni fognak a gonosz tapasztalatával, ami Ádámnak hiányzott – mindazok akik hálával fogják fogadni a megváltást, az engedelmesség feltétele mellett örökké tovább élhetnek. 

     A béke Fejedelme igazságos uralkodása tökéletes engedelmességet fog követelni, amihez azonban tökéletes képesség is fog adatni. Ez az az üdvösség, mely a világ részére van felajánlva.

    Így olvassuk: „bízzunk az élő Istenben, Aki minden embernek megtartója, mindenek felett pedig a hívőknek.” (1.Tim. 4:10)

    Isten meg fog menteni minden embert, de nem fog „csodával határos módon” senki üdvözülni, csak az, aki Krisztus által jön Hozzá. Isten önkénti üdvözítése nem kerül összeütközésbe az emberek szabad akaratával, szabad választásuk ellenére is életet adva nekik; „Íme ma elődbe adtam életet és halált; válaszd annakokáért az életet, hogy élhess.”

Simeon és Jézus

„látták az én szemeim a te Üdvözítődet, ... a pogány népeknek megvilágítására való világosságot, és a te népednek, az Izráelnek (a volóban Izráelitáknak) dicsőségét.” 

    Ez összhangzsásban van Pál apostol nyilatkozatával, miszerint a közbenjáró Jézus Krisztus mindenkiért adta magát váltságdíjul és a kellő időben mindenkinek bizonyságul lesz. Ez az, amiben minden ember – hitre vagy akaratra való tekintet nélkül- A KELLŐ IDŐBEN részesül. 

    Ez a Megváltóról szóló örömhír minden népnek szól, (Luk. 2:10,11) de a bűnből és halálból való különös megmentés csak népéhez fog jönni (Máté. 1:21) – azokhoz, akik hisznek Őbenne – mert ahogy olvassuk, az Istennek haragja a hitetleneken marad. – Ján. 3:36.

     Ezenkívül még azt láthatjuk, hogy a különös üdvözülés, amelyet a hívők jelenleg hit által élveznek (Róm. 8:24) és amelynek valósága a Millenniumi Korszakban fog feltárulni, azoknak is szól, akik „azon a napon hinni fognak”. 

     Szabadulásuk lesz a bűn szolgálata alól és a halálnak rothadatlanságából (114) egy teljes, az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. 

     De ezeknek az áldásoknak az elérése a Krisztus Országa iránti szívbeli engedelmességtől fog fügni, -és gyorsaságuk fogja mutatni szeretetük fokát Királyuk szeretettörvénye iránt. 

Az igaz világosság végül is felvilágositani fog minden embert.

     Láthatjuk tehát, hogy az eddig nehezen érthető versek ezzel a nyilatkozattal, hogy „kellő időben tanubizonyság lesz”, meg van magyarázva. Mert a kellő időben az igaz világosság minden e világra született embert meg fog világosítani, és a kellő időben, a jó hír „minden embernek örömére lesz”. 

    És ezek a versek, hacsak el nem csavarjuk, másképp nem magyarázhatók. Pál ezen vonalon tovább haladva, nagy nyomatékkal bizonyítja ezt a Rómabeliekhez írt versekben. Róm. 5:18,19. 

     Ő azt következteti, hogy amiként az egész emberiség Ádám engedetlensége miatt halálra ítéltetett, azonképpen Krisztus igazságossága és halálig tartó engedelmessége a megigazulásnak lett alapja; és ahogy az első Ádámban az egész emberiség elvesztette életét, úgy mindenki, eltekintve a személyes hiányosságoktól, a második Ádám elfogadása által, életet nyerhet.

Restitution Minden Szent Próféták által tanitva

     Péter apostol azt mondja, hogy erről a helyreállításról minden szent Próféta szólt nekünk. (Csel. 3:19-21) Mindenik tanít róla. Ezékiel a mezőn elszáradt csontokról így beszél, „Ezek a tetemek az Izrael egész háza”.

    És Isten így szólt Izraelhez: „Íme én megnyitom a ti koporsóitokat, és kihozlak titeket az Izrael földére. És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor ... az én lelkemet adom (115) ti belétek, és éltek, és megnyugosztlak titeket a ti földeteken; és megtudjátok, hogy én az Úr szóltam, és megcselekszem, ezt mondja az Úr!” – Ezék. 37:11-14.

"És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor … adom az én lelkemet belétek, és leteszlek titeket a ti földetekre,

"és megtudjátok, hogy én, az Úr, szoltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.” Ezékiel 37:11-14

Ezékiel látomása – a mező az elszáratt csontokkal

Menorah Izráelben

Szőlőskert Izráelben

      Mialatt Krisztus Menyasszonya választódik, ők ki vannak vetve az isteni kegyelemből, de ha ez a munka be lesz fejezve, akkor ismét visszafogadtatnak. (28-33 vers) 

    Próféták írásai tele vannak olyan állításokkal, amelyek arról szólnak, hogy miképp fogja őket Isten ismét beültetni, és hogy többé soha ki nem szakíttatnak. 

„Ezt mondja az Izrael Ura, Istene, ... és vetem az én szemeimet ő reájuk, hogy jót tegyek velük, és a földre visszahozzam őket, hol megépítem őket és el nem rontom, és beplántálom őket és ki nem szaggatom.

 És szívet adok nekik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők az én népem lesznek, és én nekik Istenük; és megtérnek én hozzám teljes szívükből.” (Jer. 24:5-7; 31:28; 32:40-42; 33:6-16) 

     Ezek nem előbbi visszatérésükre vonatkoznak (babiloni, szíriai stb. fogságukból), mivel azóta ők ismét kiszaggattattak.

     Ez a jelenben nincs így, most senki sem a maga, hanem Ádám bűnéért hal meg – „Ádámban mindnyájan meghalnak”. Ő ette meg a bűnnek savanyú egresét, atyáink pedig folytatták, mindig több (116) és több betegséget és nyomorúságot hozva gyermekeikre, ezáltal siettetve a bűn megbüntetését – a halált. 

     Az a nap, amelyen „mindenki (aki meghal) a maga gonoszságáért hal meg” a Millennium, vagyis a Helyreállítás Napján lesz.

     Míg Izrael, mint nemzet, az egész világnak jelképe volt, addig annak papsága a kiválasztott „Kicsiny Seregnek”, a Krisztus Fejének és Testének, a „Királyi papság”-nak volt jelképe, és az áldozatok, tisztulások és engesztelődések pedig, amelyek érettük tétettek, jelképezte a „jobb áldozatok”-at, a teljesebb tisztulást és a valódi kiengesztelődést „az egész világ bűneiért”, melynek ők egy részét képezték.

Lót Sodomában élt

    Ha a Sodomabeliek helyreállításáról szóló tanítást elég világosan látjuk, úgy egészen biztosan fogjuk érezni magunkat a dicsőséges Helyreállítási tan igazsága felől, melyről az összes szent próféta szólt.

     És miért ne legyen a Sodomabelieknek egy alkalma a tökéletesség elérésére és az örök életre éppúgy mint Izraelnek, vagy akármelyikünknek? 

    Igaz, hogy ők nem voltak igazak, de Izrael sem volt, és mi sem voltunk kik jelenleg az evangéliumot halljuk. „Mert nincsen csak egy igaz is”, eltekintve a beszámított Krisztus igazságosságától, aki mindenkiért meghalt. 

     Urunk saját szavai mondják nekünk, hogy habár Isten az ő gonoszságukért tüzes esőt bocsátott rájuk a mennyből és elpusztította őket, azért Isten előtt még sem (117) voltak olyan nagy bűnösök, mint a zsidók, akik több ismerettel bírtak. (1.Móz. 19:24; Luk. 17:29) 

     A Kapernaumbeli Zsidókhoz így szólt: „mert ha Sodomába azok az isteni erők lettek volna, melyek te benned voltak, mind a mai napig megmaradt volna.” – Máté. 11:23

Zsinagóga romok Kapernaumba.

Jövő áldások a Sodomabeliek részére

     Ekképen Urunk azt tanítja, hogy a Sodomabelieknek nem volt teljes alkalma az üdvözülésre; és biztosít nekik egy olyan alkalmat, midőn (a 24-ik versben) hozzáteszi: „a Sodoma földjének könnyebb lesz dolga az Ítélet Napján, mint neked”. 

     Hogy milyen egy nap lesz az, és hogy mi fog azon történni, azt a következő oldalakon mutatjuk ki, itt csak arra a tényre hívjuk fel a figyelmet, hogy a Kapernaumbelieknek egy elviselhető ideje lesz, de a Sodomabelieknek még türhetőbb lesz a sorsa; mert, habár egyiküknek sem volt teljes ismerete, sem áldásai melyeket a „Mag” tervezett el, az eljövetelével kapcsolatban, mégis Kapernaum több világosság ellen vétkezett, mint a Sodomabeliek.

Az “Új Szövetség”

    Egész bizonnyal ők is meg lesznek áldva, mert ne feleddjük, hogy habár Isten tüzet bocsátott rájuk az égből és elpusztította őket, sok évszázaddal Jézus ideje előtt, mikor helyreállításukról van szó ez felébresztésükre, a sírból való visszatérésükre vonatkozik.

Só a Holt Tengernél közel Sodoma és Gomora területéhez

Romok Sodoma területén

    Se Jézus, se a Próféta nem ad felvilágosítást Istennek ez igazságtalannak látszó cselekedetéről, hogy Sodomát elpusztította, és másokat, (118) sokkal vétkesebbeket mint ő, büntetlenül hagyta. 

    Mindez azonban érthetővé fog válni, mikor a „kellő időben” az Ő nagy célja nyilvánvalóvá válik. A Próféta egyszerűen csak megjegyzi, hogy Isten „jónak látott” úgy tenni, és Jézus hozzá teszi, hogy az Ítélet Napján könnyebb lesz dolguk, mint más bűnesebbeknek. 

     De ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a halál minden próbaidőnek véget vet, és hogy azután senkinek se lehet alkalma, hogy az igazságnak ismeretéhez jusson és annak engedelmeskedjen, nem jogosan kérdezhetjük-e, miért látta Isten jónak ezt a népet megsemmisíteni anélkül, hogy megadta volna nekik az alkalmat az egyedüli név megismerésére, mely által üdvözülhetnek? 

     A válasz erre ez: mert nem akkor volt a kellő idejük. A kellő időben majd felébresztetnek a halálból és az igazságnak ismeretére hozatnak, és így a föld összes nemzetségével együtt az ígért „Mag” által megáldatnak. Csak akkor lesznek az örök élet próbája alatt.

„Most azért menj el, és verd meg az Amalekitákat, és valamijük van, mindent elveszessetek és semmit neki ne kedvezzetek; hanem megöljetek férfit, asszonyt, gyermeket, és ökröket, juhokat, tevéket, szamarakat.” (1 Sám. 15:3) 

     Az élet e meggondolatlannak látszó elpusztítása szinte össze nem egyeztethetőnek látszik az Istennek tulajdonított szeretettel és Jézus azon tanításával, hogy „szeressétek ellenségeiteket” stb., mindaddig míg Istennek rendszeres Tervének ismeretéhez nem jutunk, és arra a megértésre, hogy a Terv minden egyes részének bevégzésére „kellő idő” van rendelve, valamint arra a tényre, hogy benne az emberi nemzetség minden tagjának helye van.

     Ezek a népek meghalhattak volna betegségben vagy különböző csapásokban, kevésbé számított volna ez nekik, mivelhogy csak a gonoszt cselekedték, de a kellő próba alkalmával megtanulhatják az igazságot, és képesek lesznek megismerni és választani a jót, azért, hogy életet nyerhessenek.

Az Amalekiták elpusztitása

„Ha megtérítem azért fogságukat, azaz Sodomának és az ő leányainak fogságát: a te foglyaidnak is megszabadítom fogságukat ő velük együtt.” 

     A fogság, amelyről itt szó van, nem lehet más, mint a halálból való fogság, mert azok, akiket itt említ, akkor már mind halottak voltak. A halálban mindnyájan foglyok, és Jézus azért jön, hogy a sírnak ajtaját megnyissa, és a foglyokat szabaddá tegye. (Ézsaiás 61:1; Zak. 9:11) 

    Az 55-ik versben ez ”régi állapotukhoz való visszatérésként” van megemlítve, azaz helyreállításnak.

A Törvény Ó Szövetsége helyetesitve lesz egy Új Szövetség által

     Némelyek ezek közül azt állítja, hogy az Úr ebben a prófétálásban csak gúnyosan beszél a zsidókhoz, és úgy értelmezik, hogy Ő éppen olyan kész volna a Sodomabelieket visszahozni, (120) mint őket, de helyreállítani egyiküket sincs szándéka. 

     De nézzük csak meg, hogyan egyezik ez az eszme a következő versekkel. Az Úr mondá: 

„De mindazonáltal én megemlékszem fogadásomról, melyet tettem veled a te gyermekségednek idején, és örökké való frigyet kötök veled. 

És megemlékezel a te útaidról, és megszégyeled magad, mikor hozzád veszed a te nénéidet a te húgaiddal együtt ... 

És megerősítem az én frigyemet veled: és megismered, hogy én vagyok az Úr, hogy megemlékezzél és megpiruljál, és meg ne nyissad többé a te szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek néked mindendekben, valamiket cselekedtél, azt mondja az Úr.” 

     Mikor egy ilyen ígéret a nagy Jehova által meg van erősítve, akkor mindazok, akik azt vallják, hogy Isten igaz, annak valódiságában egész bizonnyal örvendhetnek; különösen azok, akik elismerik, hogy az Új Szövetség áldásai Isten által Krisztusban merősíttettek, akinek drága vére által ezt a szövetséget megpecsételi. 

Ábrahám atya

„Eljön Sionból a Szabadító és elveszi a Jákob bűneit. És ez nekik az én szövetségem, hogy eltörlöm bűneiket ... mert az Isten szereti őket az atyákért; az Istennek ajándékai és az Ő kegyelme pedig olyanok, hogy Ő azokat soha meg nem bánja.” Róm. 11:26-29

     Még azok is, akik jelenleg Isten gyermekei, csodálkozni fognak és meglepődnek, ha majd látni fogják, hogy mennyire szerette Isten a világot, és mennyivel feljebb voltak az Ő gondolatai és tervei az övékétől.

     A Zsidók is egészen hasonló tévedést követtek el, mivel azt következtették, hogy Istennek minden ígérete csak nekik és érettük van; de mikor eljött a „kellő idő” és a Pogányok lettek a kedveltek, ekkor Izráel maradéka, azok akiknek szivük elég nagy volt arra, hogy Isten kegyelmének e terjedelmesebb bizonyítékában gyönyörködjék, részt kaptak a növekedő kegyelemben, míg a többiek az emberi előitélet és hagyomány által megvakítattak.

    Vigyázzanak azért azok, akik az Egyháznak tagjai, és jelenleg látják a Millenniumi Korszak pitymalló fényét s annak e világra nézve gazdag előnyeit, hogy ne találtassanak ellentétben a fénylő világossággal, és így egy időre annak dicsőségével és áladásaival szemben megvakíttasanak.

     Az első nemcsak hogy tagadja az Ingyen Kegyelem tanát, de nyomorultan eltorzítja a Kiválasztást is; az utóbbi pedig tagdja a Kiválasztás tanát, és nem képes megérteni Isten Ingyen Kegyelmének áldott teljességét.

    Ezeket Ő kiválasztotta, (122) és előre elrendelte, hogy örökké megtartassanak; a többiek is hasonlóan előre el voltak rendelve és kiválasztva, de nem hogy megtartassanak, hanem hogy az örök gyötrelemre menjenek, mert „Tudja az Isten öröktől fogva minden Ő cselekedetét.”

     Ennek a nézetnek megvannak a jó részei. Elismeri Isten mindenhatóságát. És ez kell hogy legyen a mi eszményünk egy nagy Istenről, ha az Ő nagyságából két lényeges tulajdonság, névszerint a Szeretet és Igazság nem hiányozna: e két tulajdonság közül egyikről sem ismerhető fel, hogy száznegyvenhét milliárd ember a világra jött, és azok, még mielőtt megszülettek volna, örök kínzásra ítéltettek. 

    Mert ez csak gúny tárgya lenne. Mivelhogy Isten szeretet, és az Ő trónjának Igazság az alapja, ilyen semmiképp nem lehet az Ő jelleme.

    De a Sátánnak sikerült az első pár embert megkísérteni és így jött a bűn a világra, és a bűn által a halál. És azóta Isten mindent megtesz, hogy az embert ellenségétől megszabadítsa, sőt még a Fiát is odaadta érte. 

     És habár jelenleg, hatezer év után, az Evangélium az emberiség csak kevés részéhez ért el, mégis reméljük és bízunk benne, hogy az Egyház törekvése és nagylelküsége által, a következő hatezer év alatt Isten annyira fogja gyógyítani a Sátán által behozott gonoszt, hogy legalább mindazok, akik akkor élni fognak, legalább felismerik az Ő szeretetét, és alkalmuk lesz arra, hogy higyjenek és így megtartassanak.

Isten Mestere az Ő szándékainak.

     (123) E nézet szerint úgy tűnik fel a dolog, hogy míg Isten el volt foglalva azzal, hogy újonnan teremtett gyermekei részére minden jót elrendezzen és kigondoljon, addig Sátán becsúszott, és egy mestervágással Isten Tervét oly mértékben feldöltötte, hogy Neki, minden hatalmat felhasználva, tizenkétezer évet kell eltöltenie, hogy az igazságosságot visszaállíthassa, hogy az akkor életben levő maradék, kiknek meg lesz az alkalma a jó és rossz közötti választásra, épp oly készségesen válasszák a jót, mint a gonoszt. 

    De az elmúlt hatezer év alatt 142 milliárd ember élt, és a következő ezer évben ugyanannyi élő. Tehát e nézet szerint, -dacára az Isten szeretetének, mely érettök mindent megtett-, örökre el vannak veszve, mert Sátán beleavatkozott Isten Tervébe. Ekképp feltehető, hogy Sátán ezreket ejt örök gyötrelembe egy helyett, melyet Isten a dicsőségre ment meg.

    De nem, Istent nem haladta meg ellensége, nem is érte utól, és Sátán semmilyen formában nem hiúsította meg Isten Tervét. Isten teljesen Ura a helyzetnek és mindig is az volt, és végül nyilvánosságra is jön, hogy minden együtt működött céljainak befejezésére.

     Míg a Választás és Ingyen Kegyelem tana, ahogy azt a Kálvinizmus és Ármenizmus tanítja, soha nem hozhatók összhangba egymással, a logikával vagy a Bibliával, addig ez a két dicsőséges bibliai tan teljesen összhangban van és gyönyörűnek látszik, ha a Korszakok Tervének szempontjából szemléljük őket.

    Miután tehát látjuk, hogy Isten Tervének több nagyszerű és dicső része a jövőben fekszik, mely az emberiségnek a bűnből és halálból való megmentését célozza és hogy Urunk Jézus második (124) eljövetele az első lépés a már oly régóta megígért és várt áldások véghezvitelére, nem kell-e nekünk nagyobb igyekezettel vágyakozni az Ő második eljövetele után, mint ahogy a kevésbbé felvilágosodott Zsidók az Ő első eljövetele után vágyakoztak? 

    S miután látjuk, hogy a gonoszság, igazságtalanság és a halál ideje uralmának hatalma által vége lesz, és hogy az igazságosság, igazság és béke általános lesz, ki ne örülne az Ő napjának? 

     És azok, akik jelenleg a Krisztussal szenvednek, és e drága ígéret által vígasztaltatnak: hogy „ha Vele tűrünk, úgy Vele országlunk is”, ne emelék-e fel fejüket és ne örvendezzenek-e a Mester közeledésének bármi jelében, tudva azt, hogy a mi szabadulásunk és az Vele együtt való megdicsőítésünk közeleg? 

     Egész bizonnyal, mindazok, akik együtt éreznek megáldatásának küldetésében, és az Ő szeretetének szellemében, üdvözölni fogják jövetelének minden bizonyítékát „mely minden népnek örömére lesz”.