Hatodik Fejezet

Urunk Visszatérése

URUNK VISSZATÉRÉSE - ENNEK CÉLJA, A MINDENEKNEK MEGÉPÍTÉSE, (HELYREÁLLÍTÁSA)

Urunk személyes, második és Millennium-előtti eljövetele.—Annak első eljöveteléhez való viszonya.—Az Egyháznak kiválasztása és a világnak megtérítése.—Kiválasztás és ingyen kegyelem.—A reménységnek fogjai.—A Prófétai bizonyíték a helyreállításra vonatkozóan.—Urunk nyilvánosan való visszatérése az Egyház és a világ reménysége.

Hogyha Jézus az Egyházal volt 2000 éven keresztül, miért igérte meg, hogy Ő ujból visszajön?

“És íme, veletek vagyok minden nap a világ végeztéig.” (Máté 28:20).

Ő szellemével, valamint Ígéjével folyton az Egyházzal volt és szüntelen vezérelte Szentjeit, igazgatta, bátorította őket. Bár az Egyház tudja, hogy jólétéről az Úr gondoskodik és minden útjáról tudomása van, neki szánva állandóan szeretetét, mégis óhajtja és kívánja az Általa ígért személyes viszszajövetelt; mert mikor azt mondta:

 “És mikor elmegyek, ismét eljövök.” (Ján. 14:3.) 

Ő határozottan egy másodszori személyes visszajövetelre célzott.

“És íme hamar eljövök; és az én jutalmam én velem van.” 

    És a Szent Szellemtől ihletett János ezt felelte:

“Jövel azért Uram Jézus.” (Jel. 22:12.20.)

Budizmus

“a gonosz embereknek, és a hitetőknek előmenetele lesz a gonoszban, másokat megcsalván, mivelhogy ők is megcsalattak. (13 vers).

    Ők elfelejtik a Mesternek a Kicsiny Seregnek tett azt a különös figyelmeztetését: “Megoltalmazzátok pedig magatokat, mert mint egy tőr, úgy veszem körül mindeneket, (a kik meg nem oltalmazzák magukat,) kik az egész földnek szinén lesznek. (Luk. 21:34-35). 

    Továbbá ismét biztosak lehetünk, hogy nincsen célozva a bűnösök megtérésére, amikor az mondatik: “és jajgatással sír Előtte a földnek minden nemzetsége,” mikor látni fogják Őt eljönni. (Jel. 1:7).

    Jajgatva sír-e az emberiség a bűnösöknek megtérése fölött? Nem, sőt ha ez a sírás,  — ahogy szinte mindenki elfogad — Krisztus földi jelenlétére vonatkozna, úgy azt tanítaná, hogy a földön nem mindenki (95) fogja szeretni az Ő megjelenését, úgy ahogy azt ők bizonyára szeretnék, ha meg volnának térve.

     Ők azt állítják, hogy mikor a világ meg lesz térve, és a Sátán meg lesz kötözve s az Úrnak ismerete az egész földet betölti, és mikor a népek (nemzetek) többé nem fognak háborúzni, akkor az Egyház munkája az ő jelenlegi állapotában megszűnik; és mikor így az ő nagy és nehéz feladatát bevégezte, akkor fog eljönni Jézus, hogy a földi ügyeket elintézze, a hívőket megjutalmazza, és a bűnösöket megítélje.

     Ilyenek az Úrnak különös ígéretei: “aki győzedelmes lesz, együtt ültetem velem az én királyi székembe.” (Jel. 3:21) “És (ezek) élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel. 20:4.)

A világ iránt tett tanubizonyság nem foglalja magában a világ megtéritését.

Az egyik ez: “És prédikáltatik az Isten Országának Evangyéliuma az egész földön, hogy az minden pogánynak bizonyságúl legyen; és ezek után jön el a vég.” (Máté. 24:14).

     Ők azt állítják, (96) hogy ez az Evangyélium Korszak előtt végbemenő világ megtérésére vonatkozik. De bizonyságul lenni a világnak nem jelenti azt, hogy a világ megtéríttetik. Ez a vers nem mond semmit afelől, hogy a bizonyság miként lesz elfogadva, és a bizonyság máris megadatott. 

     A Bibliai társulatok 1861-ban kimutatták, hogy az Evangyélium a föld minden nyelvén ki volt adva, habár a föld milliói közül több millió nem fogadta el. Nem, az egy miliárd hatszázezer millió élő közül még a fele sem hallotta valaha a Jézus nevét. Mégis, amit a versről feltételeztünk, beteljesedett: az Evangyélium az egész világon prédikáltatott minden nép és nemzetek bizonyságául.

“Isten jobb keze felől” – nem egy helymeghatározás, hanem tekintély és hatalom.

 
II Charles Király az ő saját trónján

    E vers felől alkotott téves vélemény azt látszik mutatni, hogy Krisztus valahol az egekben egy bizonyos anyagból készült trónon ül addig, míg minden dolog leigázása az Egyház által el nem végeződik és akkor jön el uralkodni. Ez egy téves felfogás. 

     Az Isten trónusa amelyről itt szó van, nem anyagi, hanem legfensőbb hatalmát és uralmát jelöli és tünteti fel, és Jézus azért magasztaltatott fel, hogy ez uralkodásban részes legyen. Pál kinyilvánítja: 

“Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt (Jézust), és ajándékoza Neki oly nevet, mely minden név felett van.” (Fil. 2:9) 

    Ő adott neki olyan hatalmat, mely minden mást felülhalad, hatalom, mely az Atyához a legközelebbi. Ha Krisztus egy bizonyos anyagból készült trónon ülne, mindaddig míg ellenségei (97) lábainak zsámolyául tétetnek, akkor természetesen nem jöhetne el addig, míg minden alá nem lesz vetve.

    De ha „a jobb kéz” ebben versben nem egy bizonyos, pontosan meghatározott helyet vagy ülést jelent, hanem mint ahogy mi állítjuk, hatalmat, fensőséget és uralmat, akkor az következik, hogy ez vers semmiképpen nem áll ellentétben a másik verssel, ami azt tanítja, hogy Ő azért jön el, hogy „mindeneket az Ő birodalma alá vessen” (Fil. 3:21) az a hatalom által, amellyel Ő felruháztatott.

    Hogy ezt megmagyarázzuk: Tegyük fel, hogy Vilmos császár Németország trónján ül. Mégis mikor ezt mondjuk nem célzunk arra a királyi székre amelyet tény, hogy ritkán foglal el. Mikor azt mondjuk, hogy Ő a trónon van, akkor azt értjük, hogy Ő Németországot kormányozza. 

    A „jobb kéz” a legelőkelőbb  helyet jelenti, kitüntetés vagy kegy által elnyert állást, a legmagasabb uralkodóhoz legközelebb. Így lett Bismarck herceg a német császár által felmagasztalva, vagyis a hatalom jobb keze felől felemelve; és József is (nem szószerint, hanem a közönséges szólásmód szerint) a Faraó jobb keze felől ült Egyiptom királyságában.

     Ezen gondolattal egyeznek Jézusnak Kajafás előtt mondott szavai: „Ez idő után meglátjátok az embernek fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján és eljönni az égnek felhőiben. (Máté. 26:64) Jobb kéz felől lesz mikor eljön, és ott marad a Millenniumi Korszakon keresztül – és mindörökre.

A második eljövetelnek (jelenlétnek) műve a HELYREÁLLITÁS.

    Urunk első eljövetelének különös műve az emberiség megváltása volt; a második pedig, hogy helyreállítsa, megáldja és felszabadítsa a megváltottakat. Miután életét váltságdíjul  (98) adta mindenkiért, Megváltónk felemelkedett, hogy ezzel az áldozattal az Atya előtt megjelenjen és ezáltal kiengesztelést nyerjen az ember bűneiért. (Zsid. 9:12-24).

    Ő még késik egy ideig és megengedi „e világ fejedelmének”, hogy folytassa a gonoszság uralkodását addig amíg a „Menyasszony, a Bárány feleségének” kiválasztása meglesz, mivel azokra, akik ilyen méltóságra érdemesíttetnek, le kell győzniök e jelenlegi gonosz világ befolyásait.

    Akkor aztán kezdetét veszi az a munka, miszerint az egész világnak megadatik az a nagy áldás, amelyet áldozata árán Urunk részünkre szerzett, és így másodszor fog eljönni, hogy a föld minden nemzetségét megáldja.

     De „az Isten mi felőlünk (a keresztyén Egyház felől) jobb dolgokat rendelt, (Zsid. 11:40) azért a mi javunkra szolgált, hogy a Krisztus uralkodása, a FŐ szenvedésétől e tizennyolc évszázad által el van választva.

Az egyház kiválasztása …

     Vagyis, a második eljövetelnek a munkája az elsőnek a nyomában következett volna, ha Jehovának nem lett volna szándékában a „Kicsiny Seregnek” „a Krisztus Testének” kiválasztása, úgy az első eljövetel nem történt volna meg akkor amikor történt, hanem a második eljövetelkor, (99) és így nem lett volna csak egy eljövetel.

    Mert Isten nyilvánvalóan éppen úgy szándékozta megengedni a gonosznak uralkodását hatezer évig, mint ahogy a megtisztítás és mindennek helyreállítása végbe fog menni a hetedik ezer évben.

    Ez némiképpen megmagyarázza az Isten részéről történt halasztást az ígért áldásra vonatkozóan, ami a váltságdíjban vált lehetővé. Az áldás, ami kezdettől fogva tervezve volt, a kellő időben fog eljönni, habár annak díja – egy felette dicső cél miatt sokkal előbb lett megfizetve, mint ahogy azt az emberek várták.

Isten még nem kisérelte meg a világ megtéritését.

    Mivel a Szentírás így tanít minket, mármint, hogy Urunk második eljövetelének célja a „minden dolgok megépítése (helyreállítása)”  és hogy megjelenésének idejében a népek még igen távol lesznek a megtéréstől, hogy ők inkább haragosak és vele ellenkezésben lesznek (Jel. 11:18).  

     Így azt kell elfogadjuk, hogy vagy az Egyház mulasztotta el feladatát teljesíteni s ezáltal az Isten Terve meghiúsultt, vagy pedig amint mi állítjuk és kimutatjuk, hogy a jelen korszakban nem váratott el az Egyháztól a világ megtérítése, hanem csupán az, hogy az Evangéliumot az egész világon bizonyságúl prédikálja, és önmagát az Isteni vezetés alatt a jövő nagy munka teljesítésére elkészítse. Isten még egyáltalán nem merítette ki hatalmát a világ megtérítésére. Nem, sőt ellenkezőleg, a világ megtérítését még csak meg sem kísérelte.

    Mert amint látjuk, a föld billióinak csak egy kis töredéke hallott valaha is Arról a névről, amely által kell nekik magtartatniuk. Mi csak egy kissé nyomatékosan fejeztük ki egy néhány vezető felekezetnek –a Baptistáknak, Presbiteriánusoknak és mások nézeteit és tanításait, t.i. hogy Isten a világból választ egy „Kicsiny Sereget”, egy Egyházat.

     Ők  azt hiszik, hogy Isten többet nem szándékozik tenni, mint kiválasztani ezt az Egyházat, míg mi úgy találjuk, hogy a Szentírás az Isteni Tervnek egy további fejleményéről is tanít, - a világnak megépítéséről, mely a kiválasztott Egyház által, mihelyt ez teljes számban és felmagasztalva lesz, lesz megvalósítva.

    A „Kicsiny Sereg”, az Evangéliumi Korszak győzedelmesei, a „Mag”-nak csak a Teste, aki által megáldatnak a föld összres nemzetei.

     Az a tény, hogy a világ még nincs megtérve és hogy az Úrnak tudománya még nem töltötte be az egész földet, azt bizonyítja, hogy arra a célra még nem volt elküldve.

“Helyesen hasogatva az igazságnak beszédét”

Két gondolatvonal szétválasztja a keresztyéneket:

    Ez a tény arra kell rávezessen , hogy minkét tannak valami módon igaznak kell lennie; (101) de et ők semmi más módon nem hozhatják összhangba, csakis a mennyei törvény-rend, „és az igazság beszédének helyes hasogatása” által.

    Míg ez a rend - mint ahogy a Korszakok Tervében is tisztán megfigyelhetjük - a jelen és a múlt Korszakok választásait mutatja, addig a megkülönböztetés végett feltüntetett Ingyen Kegyelem, Istennek kegyes előregondoskodását ábrázolja a világ számára, és ami a Millenniumi Korszak alatt válik valóra.

    Ha emlékezetben tartjuk, megvizsgáljuk és helyesen alkalmazzuk az időszakok és felmentési korszakok előbbi fejezetekben vázolt különböző részeit, és azokat a verseket amelyek a Választásra és Ingyen Kegyelemre vonatkoznak, akkor azt fogjuk találni, hogy mindazok a dolgok, amelyek a Választást tárgyalják, csakis a jelenlegi és az elmúlt Korszakokra alkalmazhatók, ellenben azok, melyek az Ingyen Kegyelemről tanítanak, teljesen alkalmazhatók a következő Korszakra.

Ingyen Kegyelem

ellenében

     Az Ingyen Kegyelem tana is, amelyet az Armeniánusok hirdetnek, szintén az Isten gazdag kegyelmének egy sokkal nagyszerűbb megnyilatkozása mint ahogy azt a legbuzgóbb szószólók valaha is tanították. Isten Jézus Krisztusban levő kegyelme és jóakarata mindig ingyen van. Abban az értelemben, hogy nem érdemeljük ki. 

     A bűnbeesés óta egész a jelen korig, Istennek bizonyos kegyei csak különös egyénekre, népekre és osztályokra szorítkoztak, míg a következő Korszakban az egész világ meg lesz hívva, hogy részesüljön az akkor felajánlott kegyelemben azzal a feltétellel, mely akkor ismertetve lesz (102) mindannyiuk előtt, „és aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17.

Izráel kiválasztása Isten által egy jelképe a nagy munkának a világért.

“Én nem küldettem, hanem csak Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” Máté 10:5,6

Az ókori érdemesek kiválasztása

     Tekintsünk vissza, és észre fogjuk venni Ábrahámnak és néhány utódjának a kiválasztását mint azt az utat, amelyen keresztül az ígért Magnak, a föld minden nemzete megáldójának jönni kellett. (Gal. 3:29)

    Megfigyelhetjük továbbá Izraelnek a többi nép közüli kiválasztását amelyben Isten jelképileg megmutatta, hogy a világért tett nagy munkának hogyan kell bevégződnie – Egyiptomból való kiszabadulásukat, Kanaánjukat, szövetségeiket, törvényeiket, bűnért való áldozataikat hibáik eltörlésére és a nép meghintésére, valamint az ezeknek véghezvitelére szükséges papságukat - mindezt egy kicsinyitett és egy jelképi magyarázatban tette ami a valódi papságot és áldozatot illeti a világ emberiségének megtisztítására.

    Mikor Isten a néphez szólt ezt mondta: 

„Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül.” (Ámos 3:2).

     Amíg Krisztus el nem jött, csak ez a nemzet volt elismerve egyedül; sőt még azután is, mert az Úr terve csak rájuk szorítkozott, és tanítványainak sem engedte meg, hogy másokhoz menjenek – ezt mondva:

„Az útra, mely a pogányok közé visz, ne menjetek, és a szamaritánusok városaiba se menjetek.”

    Miért ne Uram? Mert, mondta Ő: „nem másokhoz küldettem csak Izrael elveszett juhaihoz”. (Máté. 10:5,6; 15:24). Minden idejét nekik szentelte, egész haláláig, és csak azután kezdte el első munkáját a világért, ingyen és mindent felülmuló kegyelmének első kimutatását, amely „a kellő időben” mindenkinek áldásként fog szolgálni.

     Tekintsünk csak a világ térképére és nézzük meg mily csekély az a rész, mely csekély részben, de meg van áldva Krisztus evangéliumával.  Hasonlítsuk össze magunkat és előnyeinket azzal a millió pogánnyal, aki manapság is sötétségben van, aki soha sem hallotta a meghívást, és aki természetesen soha nem is volt meghívva. 

     Mikor az elhívott sereg (akik arra hivattak el, hogy Isten fiai, Istennek örökösei, és a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökös társai legyenek – akik elhivatásukat és választásukat megerősítették) teljes számú lesz, akkor fog csak Isten Terve a világ üdvözítéséért megkezdődni.

“A Lélek és a Menyassony ezt mondják: Jövél!”

 „A békességnek Istene pedig megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar.” (Róm.16:20; 1.Móz. 3:15). 

    Az Evangéliumi Korszak előkészíti a tiszta szűzet, a hívő Egyházat, az eljövő vőlegény részére. És a Korszak végén, mikor „az Ő felesége elkészítette magát” (Jel. 19:7), eljön a vőlegény, és akik készek voltak, bementek Ővele a lakodalomba – a második Ádám és a második Éva eggyé lesznek, és akkor megkezdődik a megépítés (helyreállítás) dicső munkája.

    A következő korszakban az új egek alatt, és az új földön az Egyház többé nem az eljegyzett szűz, hanem a Menyasszony lesz; és akkor 

„a Szellem és a Menyasszony ezt mondják: Jövel. És aki hallja is, ezt mondja: Jövel. És aki szomjuhozik jöjjön el. És aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.” – Jel. 22:17

     És áldott az a tény, hogy Atyánk előre látta Tervében a jövő Korszak Ingyen Kegyelmét, nemcsak az élők számára de a meghaltak részére is.

    De amilyen biztos, hogy Jézus mindenkiért meghalt, éppoly biztos az is, hogy mindenkinek részesülnie kell az áldásokban és lehetőségekben, amelyet Ő vett meg drága vérével. Tehát, áldásra kell számítsunk a Millenniumi Korszakban, úgy azokra akik a sírban lesznek, mint azokra akik élni fognak.

     Erre vonatkozólag sok bizonyítékot találunk, ha mélyebben betekintünk az Úr bizonyságtételeibe. Isten tervében elhatározott szabadításuk miatt, a sírban levők - „a reménység foglyainak” neveztetnek.

Mi lett azzal a sokasággal amely meghalt? 

Mi az ők állapotjuk?

Létezik reménység a Ki-Nem-Választottak részére?

     Körülbelüli becslés szerint a hatezer év alatt, Ádám teremtésétől, kb. száznegyvenhárom milliárd emberi lény élt e földön. Ezek közül, a legmesszemenő számítás szerint, amit észszerüen lehetünk, azt mutatja, hogy alig egy milliárdot számíthatunk Isten szentjei közé.

    E becslés szerint száznegyvenkét milliárd marad hátra, (142.000.000.000) akik bármely hit és reménység és annak az egyetlen névnek hallása nélkül haltak meg, mely egyedül adatott az ég alatt és az emberek között, mely által nekünk meg kell tartatnunk.

    (105) Valóban, a legnagyobb többség ezek közül soha sem tudott vagy hallott Jézusról, és így természetesen nem is hihetett abban, akiről soha nem hallottak.

     Avagy a világ fundamentomának felvettetésétől fogva intézkedett reménytelen örök kinzatásukról, ahogyan azt sokan az Ő gyermekei közül állítják? 

     Vagy van talán részükre Tervének magasságában, mélységében, hosszúságában és szélességében még egy alkalom, hogy mindenki megismerhesse ezt az egyedüli nevet, hogy a feltételeknek engedelmeskedve örök életet élvezhessen?

Az Ateizmus (Isten tagadás) ezt válaszolja: Ők örökre meghaltak: ez élet után nincs más élet: ők élni soha többé nem fognak.

A Kálvinizmus ezt válaszolja. Ők nem voltak megmentésre kiválasztva. Isten előre elrendelte és elhatározta, hogy elvesszenek – hogy a pokolba jussanak – ahol most is vannak, s kínban vergődnek, és ahol reménység nélkül örökre ott is maradnak.

Az Arminianizmus (Örmény) válasza pedig ez: Mi hisszük, hogy Isten soknak megbocsát ezek közül, tudatlanságuk miatt. Azok, akik legjobb akaratuk szerint megtették a tőlük telhetőt, bizonyosak lehetnek az „elsőszülöttek Egyházában”, mégha nem is hallottak soha Jézusról.

Péter hite

    De támogatja-e a Szentírás ezt a nézetet? Vagy tanítja-e, hogy a tudatlaság az üdvözülés egy alapja? Nem. Az üdvözülés egyedüli alapja, amelyről a Szentírás beszél, nem más mint a Krisztusba mint Megváltónkba és Urunkba vetett hit.

„Mert kegyelemből tartattunk meg hit által.” (Eféz. 2:8) 

    A hit általi megigazulás az egész keresztyénség fő alapja. Mikor az apostolokat megkérdezték: Mit kell tennem, hogy megtartassam? Ők ezt felelték: Higyj az Úr Jézus Krisztusban.

„Mert nem adatott emberek közt az ég alatt más név, amely által nekünk meg kell tartatnunk” (Csel. 4:12) és

„valaki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.” (Róm. 10:13)

A Pogányokhoz küldött Evangélium

Meg fogja menteni a tudatlanság az embereket?

A törvény nem hozott életet Izráelnek

„Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? És mi módon higyjenek abban, aki felől nem hallottak?” – Róm. 10:14

     Némelyek azt állítják, hogy Pál azt tanítja: a tudatlanság meg fogja menteni az embereket. Mert így szól:

„noha nekik (a pogányoknak) törvényük nincsen, mindazáltal ő maguk maguknak törvényük.” (Róm. 2:14) 

    Ők azt következtetik ebből, hogy az a törvény, melyet lelkiismeretük sugall elégséges arra, hogy megigazítsa őket. De egy ilyen személy félreérti Pált.

    Mert ő ehelyett éppen azt bizonyítja, hogy Isten előtt az egész világ bűnös (Róm. 3:19), hogy a pogányok, kiknek írott törvényük nem volt, ítélet alá estek, nem pedig megigazultak a lelkiismeret világánál, ami vagy megbocsátott nekik vagy vádolta őket, az bizonyította, hogy nem voltak tökéletesek és méltók az életre mint a zsidók, akiknek írott törvényük volt, és azáltal ítélet alatt álltak; „mert a bűnnek ismerete által van a törvény.” (Róm. 3:20)

    (107) A zsidóknak adott törvény célja az volt, hogy feltárja gyengeségüket, és megmutassa nekik képtelenségüket az Isten előtt való megigazulásra.

„Mert a törvény cselekedeteiből egy test sem igazul meg Isten előtt.”

    A zsidókat elítélte az írott törvény, a pogányok pedig a világosság elég lelkiismeretével rendelkeztek ahhoz, hogy a törvény ítélje el őket, és így minden száj elzáratik attól, hogy követelje az élethez való jogot, mert Isten előtt az egész világ bűnös.

    Ezáltal elzár a Szentírás minden reményt-nyújtó ajtótól vagy attól, hogy egy is megmeneküljön, sőt azt mutatja, hogy az elítélt faj közül egy sem képes jutalomra méltó cselekedettel az örök életet magának biztosítani, és hogy hasonló módon egészen hasztalan a tudatlanságot az üdvösség alapjául mentségül használni. 

     A tudatlanság senkit sem jogosít fel a hit és engedelmesség jutalmára.

     Mi csak csodáljuk nagyszívüségüket, és az Isteni jóság iránti elismerésüket, de figyelmeztetjük őket, hogy ne igen siessenek a Szentírás állításait eldobni vagy megvetni. Mert Isten mindenki részére fenntart egy áldást, ezt pedig egy jobb úton mint a tudatlanság.

Mi fog történni a pogányokkal?

     Ha mindannyian vagy csupán a fele megmenekülhetne a tudatlanság által, akkor valóban csak kárukra lenne hittérítőket küldeni a pogányokhoz azért, hogy Krisztust tanítsák; mert úgy is alig akad egy az ezer közül aki hinne bármely hittérítő szavára. 

     Ha ez az eszme helyes, akkor sokkal jobb volna őket tudatlanságban hagyni, mert akkor sokkal nagyobb rész menekülhetne meg. Ezt a gondolatmenetet folytatva, nem következtetjük-e, hogy ha Isten az egész emberiséget tudatlanságban hagyta volna, úgy mind megmenekült volna? 

     Ha ez pedig így lenne, úgy Jézus eljövetele és halála is szükségtelen lett volna, valamint az apostolok és szentek prédikálása és szenvedése is hiába való volt, és úgyszintén az Evangélium, a jó hír. 

     Azok részéről, akik a kálvinizmusban vagyis egy előre elrendelt kiválasztásban hisznek, és abban, hogy minden egyénnek még mielőtt létezett volna örök végzete változhatatlanul meg volt jelölve, azok számára még illetlenebb és esztelenebb lenne hittéritőket küldeni a pogányok közé.

Hogyan lesz a “jó hir nagy öröm” “MINDEN NÉP” számára?

     Míg a Biblia a reménynek minden más ajtaját zárva jelzi az emberiség előtt, addig az egyedüli egy ajtót tágra nyitja előttünk, és hirdeti, hogy aki akar, bemehet az életre: valamint azt is kimutatja, hogy mindazok, akik a jelenben nem látják az áldott alkalmat a bemenetelre, vagy nem méltányolhatják, a kellő időben annak teljes megértésére és méltányolására fognak hozatni. 

     Az egyedüli út, mely által az elítélt emberiség közül bárki, vagy az egész Istenhez jöhet, nem jutalomra méltó cselekedet, (109) vagy tudatlanság által van, hanem a Krisztus drága vérébe vetett hit által, mely elveszi a világnak bűneit. (1.Pét.1:19; Ján.1:29)

    Ez az az Evangélium, az az örömteljes hír, „amely az EGÉSZ NÉPNEK örömére lesz”.

    Most pedig vizsgáljuk meg ezeket a dolgokat úgy, mint ahogy Isten beszél nekünk azokról, és az Ő jellemének tisztázását hagyjuk Őrá. Kérdezzük meg inkább, hogy mi történt a száznegyvekét milliárd emberrel?

„Az Úr megtartja ... a hamisakat az ítélet napjára, hogy megbüntetésse”.

     Aztán számos olyan szentírási vers létezik, mely mindezekkel ellentétben áll. De lássuk: Ha elfogadjuk, hogy ez az élet az egyedüli üdvözülési idő, és félre tesszük a következendő Korszakban történő helyreállításra való minden reménységet, hogyan értsük akkor a múlt és a jelen világánál a következő mondatokat:

 „Isten szeretet”, és „ mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz Őbenne el ne vesszen”? (1 Ján. 4:8; Ján. 3:16)

    Nem úgy látszik-e, hogy ha Isten annyira szerette a világot, akkor Ő nemcsak azt akarja, hogy a hívők tartassanak meg, hanem azt is, hogy mindnyájan hallhassanak hogy hihessenek?